A szálloda minibusza 31-én este 11-re jött értünk. Izgatottan vártuk mindannyian. Pár perc késéssel megérkezett és már pakoltuk is be a sok motyót, aminek nagy részét az én csomagjaim tettek ki. Mindenkinek volt egy utazótáskája és egy kézipoggyásza. Hát nekem ez kevés J volt még egy laptop táskám, egy fotós táskám, két dobozban hazahozandó dolgaim és egy doboz gyümölcs J Legalább biztosítottam mindenkinek a nevetés tárgyát. Szerencsére segítőkészek voltak a társaim, különben a fülemen is csomag lógott volna. Fél órás úttal megérkeztünk a reptérre, ahova nem lehet csak úgy bemenni! Az ajtó előtt egy értelmiségi katona megnézi az útleveleket. Keresi benne az országukba lépésünknek a helyét és idejét. Fel van háborodva, hogy nincs pecsét. Az lehetetlen, mondjuk, hiszen nem a zöld határon jöttünk. Visszakérem és elkezdem keresni. Persze megtaláltam és mutatom neki, hogy ez az. Nézegeti, aztán elhiszi és mindenkinek az útlevelében egy hasonlóan kinéző pecsétet keres. Nem volt bonyolult megtalálni, csak el kellett olvasni J lehet, hogy az volt a nehézsége. Megnyugvásképpen még elkérte a nemzetközi oltási könyvünket, de ez is kéznél volt, így kénytelen volt tovább engedni. Belépve az épületbe, már kígyózott a sor a pulthoz, ahol a beszállókártyát adják és a csomagokat viszik. Előtte ki kellett tölteni egy kilépő papírt. Megvártuk, míg összeomlik a számítógépes rendszer szinte már előttünk, majd újra indítják és kb. egy óra alatt már készen is voltunk. Közben Sipinek a fejére esett egy mini gekko, ami a fejéről valamelyik táskára, utána a földre és a kövön próbált eliszkolni. Vigyázni kellett, nehogy rálépjünk, annyira picike volt (max. 2 cm ). Jöhet az útlevél ellenőrzés és vám vizsgálat. Sima ügy volt; itt kellett leadni a kilépő papírt, irány a kedvencem a motozás J folyadékot nem lehet felvinni, ezért magunkba erőltetjük a nálunk lévő szentkirályi vizet. Átsiklunk és bejutottunk a tranzitba. Már csak alig több mint egy óra van az indulásig. Lefekszünk/leülünk a padra és próbálunk pihenni, beszélgetni, gondolkodni. Én a fekvő állapot mellett döntöttem és a szememet becsukva egyre csak jönnek a gondolatok. Az elmúlt 2 két eseményei egymás után. Szinte csak most búcsúztunk el szeretteinktől a Hősök terén és most Bamakoban várjuk, hogy felszálljon a gépünk. Annyi minden történt velünk az elmúlt időszakban, sok élmény, kaland és most hírtelen véget ér. Szinte fel sem fogjuk, hogy mi történt velünk, hogy tényleg megcsináltuk és eljutottunk autóval idáig. Viccelődve kérdeztük egymástól, hogy ha három mondatban össze kéne foglalni ezt az utazást, akkor mit mondanál? Viccesnek tűnik a dolog, de egyikünk sem tudott rá válaszolni és csak hebegtünk jobbra-balra. Nem is próbálom meg összefoglalni, mert nem lehet. A beszámolóink, amiket írtunk sok mindent visszaadnak, a fényképekkel és videókkal együtt. Sokáig fogunk még mesélni történeteket, sztorikat, amiket lehet, hogy le sem írtunk, de egyszer csak előjön belőlünk. Hát ilyen gondolatok kavarogtak bennem miközben elaludtam J A többiek ébresztgetnek, hogy menni kell végre, itt a gép. Elindulunk le a lépcsőn és kiérve az épületből kb. 50 méterre ott a gépünk, de busszal visznek oda. A buszra csak úgy szállhat fel az ember, ha előtte újra megmotozzák és a táskáit is átkutatják. Hogy mit kerestek nem tudom és kicsit értetlenül álltunk a dolog előtt, de hát kérem ez Afrika J itt minden megtörténhet. Végre a gépen ülünk és minden rendben, megkapjuk az engedélyt a felszálláshoz és 2 óra 5 perckor elhagyjuk Bamakot. Az út jó volt, kaptunk zoknit és szemtakarót mindjárt a felszállás után, amit egy csoki utas rögtön szájmaszknak fel is vett. Körülbelül fél óráig bírta így és utána le kellett vennie, mert nem kapott levegőt J A repülési magasságon kaptunk finom vacsit vagy reggelit vagy nem tudom minek mondjam a hajnali 3-kor hozott meleg ételt. Szóval finom meleg hamit hoztak, amit jóízűen megettünk és utána bevágtuk a szunyát. Casablancába még sötétben érkeztünk 4:56-kor és eléggé hideg volt a bamakoi hőséghez képest. Éljen a transit J alig hat óra szabadidőnk van indulásig. Itt hasonlóan a bamakoi várakozáshoz a székeken próbáltunk pihenni. Dórinak és nekem nem sikerült, ezért mi írtuk a lemaradásunkat egy ideig, aztán kezdtek nyitni az üzletek és elindultunk reggelizni, majd utána shoppingolni. Dóri és Jani hamar eltűntek. Később a Zarában találkoztam velük, ahol Dóri vadul túrta a sorokat, hátha talál még a téli kollekcióból valamit, amit magára tud venni, mert nagyon fázott. Szerencsére talált és nem lett belőle Afrikában kockára fagyott pingvin J Indulás előtt már mindenki friss és üde volt, Sipi meg is állapította, hogy milyen sok marokkói légitársaság gép van itt J Persze mert ez itt Marokkó J A gépünk pontosan indult, de erre már nem emlékszem, mert miután beültem a helyemre elaludtam és kb. repülési magasságon ébredtem az ebéd illatára. A felszállás valahogy kiesett.J Szép tiszta idő volt és mivel ablak mellett ültem, láttam búcsúképpen, ahogy elhagyjuk Afrika partjait. Csodaszép látvány volt a tükör sima tenger, háttérben az Atlasz domborulatai, néhány hajó, amik megtörik a víz egyenletességét. És a várva várt Európa! A spanyol tengerpart. Látszólag jó idő volt itt szintén sima volt a víz és a háttérben megjelentek Andalúzia hatalmas hegyvonulatai és a havas hegycsúcsok. A csúcsokon a hó ragyogott és csillogott a tisztaságtól. Még sosem láttam ilyet és lenyűgözött a látvány. Landolás előtt még aludtam egy kicsit. Érkezésünk után jöhetett az újabb várakozás a budapesti járatig. Itt nem a transitba mentünk, hanem ki a terminálra, mert a beszállókártyánk nem volt még meg és Sipiék jegyét még ki kellett fizetni. Jegy hamar meglett, de beszállókártyát csak indulás előtt 2 órával adnak. Irány az étterem és együnk egy jó olasz pizzát! Közben folyamatosan ellenőriztük, hogy találunk e ingyenes internet hálózatot, de nem jártunk sikerrel. Lassan eltelt ez az idő is és megkaptuk a beszállókártyát mehetünk végre a megszokott kis transitunkba. Hát, ez itt kérem már Európa a javából. Csillogó üzletek, roskadásig teli pultok és tele fehér emberrel J kezdett bennünket eltölteni a jó érzés, amit csak tetézett, hogy a gép, amire felszálltunk a 2 órás várakozás után, Malév gép volt és magyarul köszöntöttek bennünket! Nagyon jó érzés volt és picit már Magyarországon éreztük magunkat. Az utunk viszonylag rövid volt az előbbiekhez képest. Pontosan érkeztünk és izgatottan vártuk a csomagjainkat, amiket Milánóban még láttunk. Mindenkinek mindene megérkezett, még az én gyümölcsös dobozom is! Kicsit viseltes állapotban ugyan, de itt van. Mehetünk ki végre a szeretteinkhez, akik mindjárt az ajtó mögött vártak bennünket. Nagyon jó érzés volt újra karjaimban tartani Reust és megölelni Édesapámat. Cini és Bianka is boldogan ölelte újra Zolit és megismerhettük a többiek családtagjait is, akikről utunk és kalandunk során már sokat hallottunk. Cinitől kaptam egy gyönyörű ajándékot! A két hét alatt a három csapat összes írását tartalmazó füzetet! Nagyon jó olvasmány, esténként ezt böngészem J A búcsúzkodásra nem maradt nagyon idő, mindenki a saját családjával volt elfoglalva. Szinte csak intettünk egymásnak és már mentünk is a saját kis kuckónkba. Nagyon hideg volt -11! Egy nappal korábban 39 fokban a medencében hűsöltünk és most majd meg fagyunk. Azért nem kell sajnálni J túléltük a dolgot. Este a kipakolás elmaradt, még megnéztem az alvó gyerekeket, melyek látványa mindig is nagyon kedves volt számomra. Nyugtáztam a napot, hogy otthon végre otthon és fürdés után befészkelve magunkat, elaludtunk. Végre újra a saját ágyamban vagyok.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése