A szálloda, amit találtunk nagyon jó volt. Légkondis szoba, tiszta és még a wc is működött, úgy, ahogy kell Nagyon megörültünk neki, amikor megtaláltuk. Már elég sok Bamakos autó volt ott és csak reménykedtünk, hogy kapunk szállást. Szerencsére volt még szabad szobájuk, de elég nehéz volt megértetni a recepcióssal, mit is szeretnénk, mert csak franciául beszélt. Eddig nagyon hadilábon álltam a franciával, de most kicsit elgondolkodtam, hogy lehet, hogy Afrika miatt fogok elkezdeni franciául tanulni?! Na, majd meglátjuk. Időnként az angoltudásunkkal semmire sem mentünk , de valahogy bennünk van, hogy külföldön nem az anyanyelvünkön beszélünk. Hát itt időnként teljesen mindegy volt milyen nyelven szólal meg az ember, mert csak és kizárólag franciául beszéltek. Gyors felpakolás és hűvös sör nyitás, fertőtlenítéssel. Láttuk, hogy mások rendeltek a szálloda étteremében finomnak tűnő sült csirkét sült krumplival és elhatároztuk az lesz a mi vacsoránk is. Illetve, hogy ugyan olyat kérünk. Gyorsan megtelt a helység és pillanatok alatt olyan meleg lett, hogy szinte kibírhatatlan. A kinti hőmérséklet este 8-kor még 30 fok felett volt! Megrendeltünk 6 adagot és vártunk, és vártunk, és vártunk. Eltelt 1 óra, eltelt a második is és nagy nehezen sikerült 3 adagot kicsikarni belőlük. Persze mondanom sem kell, hogy ehetetlen volt, így a maradék hármat már nem is kértük, hanem gyorsan fizettünk. Ők persze mondták, hogy most már mi kapjuk és nagyon finom lesz, de késő volt és fáradtak voltunk, ezért otthagytuk őket. Irány a kocsi, ahonnan előkerültek a finomabbnál finomabb ízek és a teraszon felmelegítve a szobában jóízűen megettük. Mint a jóllakott napközisek úgy néztünk ki a kis kanalunkkal, ahogy az ágy szélén ültünk és bután néztünk ki a fejünkből (értelmesen amúgy sem sikerül mindig). Reggel persze korán keltünk és indultunk Diemába, ahol egy angol hölgy él és egy missziósközpont szerűt üzemeltet. Az idei évben Mindenki neki gyűjtött és vitt ajándékot. Volt előttünk pár száz kilométer és nem akartunk a legnagyobb melegben autózni, meg persze Margitnak se lett volna az jó. Az út természetesen jó, rossz és katasztrofális minőségű volt Nagyon korán elkezdett melegedni az idő, 9 órakor már 30 fok felett volt, amit Margit rögtön megérzett, ezért fél óránként, óránként megálltunk vizet ellenőrizni. Az egyik ilyen alkalommal hírtelen előrántottam a fényképezőmet, és mint a Nationel Geografic fotósa vetettem be magamat a bozótba madarakat fényképezni. A nagy meleg miatt természetesen a Pampalini sapkámba. Persze mindenki röhögött rajtam, de utána ugye elkérik a képeimet. Haladtunk tovább Diemába, de útközben még megálltunk több helyen ajándékot osztani. Az itinerben meg volt adva egy falu koordinátája, ahol nagyon várnak bennünket. ez közvetlenül az út mellett volt. Megálltunk és alig volt ott valaki. Kiszálltunk és elkezdtük turkálni a kocsit, hogy az ajándékok hozzáférhetőek legyenek. Egy perc sem telt el és ömlött ki a faluból a nép a kicsitől a felnőttig. Mindenki kiabált, hogy neki adjunk és pillanatok alatt hatalmas felfordulás lett. Úgy tolongott a tömeg, hogy a várva várt jó érzésünk, hogy adhatunk és segíthetünk, egy pillanat alatt szerte foszlott. Szerencsénkre megjelent a falu vezetője, aki tollat kért. Neki van tekintélye a faluban és ha rájuk szól az emberekre akkor picit visszább vesznek az agyaraikból. Sajnos miután megkapta a tollait megköszönte és elment, a káosz pedig visszajött pillanatok alatt. Még gyorsan utána kiabáltunk, hogy jöjjön vissza és két doboz ceruzát még a kezébe adtunk. Rohamos tempóban elkezdtük csukni az ajtókat és elporoltunk. Nagyon nem tetszett a dolog és megállapítottuk, hogy ha sokan vannak, akkor mint a csürhe úgy viselkednek. Azt találtam ki, hogy a falvak környékén szoktak sétálni gyerekek hárman, négyen és majd mellettük megállunk gyorsan kapnak ajándékot és megyünk tovább. a mi standard ajándékunk a baseball sapka volt, szép narancssárga színben Stihl felirattal Mindig tudták a többiek, hogy mi merre jártunk, mert mindenki boldogan virított benne. Többször megálltunk így az út szélén és sokkal jobb volt, mert türelmesen megvárták és többször is megköszönték. Boldog mosollyal, integetve búcsúztunk. Fehér fogaik csak úgy világítottak a szájukban. Egy óra körül megérkeztünk Diemába, ahol már összesereglett néhány gyerek a fogadtatásunkra. Volt egy elkülönített hely ahova az összes holmit bepakoltuk amit vittünk. Mivel utunkból már csak egy nap van hátra, megkezdtük készleteink kiürítését. Konzervek, fűszerek, serpenyő, gázfőző, szék, szőnyeg,… Kezdett hatalmas kupleráj uralkodni a kocsiban, de a gyerekektől csak csukott ajtónál lehetett pakolni, mert mindent vittek, amit értek. A sátrunkat és a matracunkat is úgy kellett visszaszerezni, mert már az ajándékos helységben volt. Lassanként megérkezett a teljes mezőny, mindenki elkezdett pakolni. egy angol házaspár az autóját hozta ajándéknak minden benne lévő felszereléssel! Leesett az állunk mikor hallottuk, de nagyon örültem neki, hogy milyen rendesek. Tiszteletünkre kecske valamit csináltak nekünk rizzsel. Nagyon finom volt! Miután mi jóllaktunk a maradék rizst nagy kondérokban kirakták a gyerekeknek, akik körbeguggolták és csupasz kézzel ették azt. Furcsa volt nagyon a látvány, de ilyen a kultúra. Nekik meg az a furcsa, hogy különböző segédeszközökkel eszünk. Volt két tam-tam dobos figura, akik nagyon jó ritmust ütöttek és a helyi lányok táncoltak rá (a fiúk örömére). Úgy tekertek a csajok, hogy tátott szájjal néztük őket, meg a feneküket a vérükben van ez a ritmus és fantasztikus érzékkel csinálják. Pillanatok alatt party hangulat lett és mindenki élvezte a helyzetet. A helyiek azért, mert nekünk tetszett és ez jól esett nekik, a mi esetünket meg nem ragozom. Nagyon meleg volt és szállt a por, aludni csak sátorban lehetne ezért úgy döntöttünk, hogy elindulunk Bamakoba és nem várjuk meg a reggelt. A kocsi a tűző napon állt. Délután 6 órakor indultunk a külső hőmérő 56,5 fokot mutatott. Indulás után persze kezdett visszahűlni, de csak 39 fokig. Sötétben autózva, nagyon hosszúnak tűnt az út és 22:00-kor elértük a Bamako város tábláját. Bolyongtunk kicsit mire megtaláltuk a szállodát, ami meg volt adva az itinerben. Párszor eltévedtünk és olyan gettó részen mentünk keresztül, hogy még egyszer nem szívesen mennék arra, még nappal sem. Végre meglett a szálloda, gyorsan be a parkolóba és irány a recepció, vajon van e szabad szobájuk. Szerencsére volt és már a hallban is hűvös levegő fogadott. Kint még mindig 36 fok. Nem tudom nyáron milyen az időjárás, de lehet, hogy kihagynám a lehetőséget, hogy megnézzem. A szobában még koccintottunk a nagy alkalomra és kis idő múlva mindenki agyonlőtt vadként feküdt az ágyában. Az én fejemben kavarogtak a gondolatok, fáradt voltam, de mégsem tudtam kikapcsolni. Aztán jött a filmszakadás és mozdulatlan alvás.
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése