Klip 1-2. rész

Végre elkészült az első összeállításunk, mely közel 350 képet tartalmaz. A videó készítése folyamatban van :)

ilyenek voltunk

Íme az első összeállítás kalandos utunkról

 

2011.02.01. Bamako-Casablanca-Milano-Budapest

A szálloda minibusza 31-én este 11-re jött értünk. Izgatottan vártuk mindannyian. Pár perc késéssel megérkezett és már pakoltuk is be a sok motyót, aminek nagy részét az én csomagjaim tettek ki. Mindenkinek volt egy utazótáskája és egy kézipoggyásza. Hát nekem ez kevés J volt még egy laptop táskám, egy fotós táskám, két dobozban hazahozandó dolgaim és egy doboz gyümölcs J Legalább biztosítottam mindenkinek a nevetés tárgyát. Szerencsére segítőkészek voltak a társaim, különben a fülemen is csomag lógott volna. Fél órás úttal megérkeztünk a reptérre, ahova nem lehet csak úgy bemenni! Az ajtó előtt egy értelmiségi katona megnézi az útleveleket. Keresi benne az országukba lépésünknek a helyét és idejét. Fel van háborodva, hogy nincs pecsét. Az lehetetlen, mondjuk, hiszen nem a zöld határon jöttünk. Visszakérem és elkezdem keresni. Persze megtaláltam és mutatom neki, hogy ez az. Nézegeti, aztán elhiszi és mindenkinek az útlevelében egy hasonlóan kinéző pecsétet keres. Nem volt bonyolult megtalálni, csak el kellett olvasni J lehet, hogy az volt a nehézsége. Megnyugvásképpen még elkérte a nemzetközi oltási könyvünket, de ez is kéznél volt, így kénytelen volt tovább engedni. Belépve az épületbe, már kígyózott a sor a pulthoz, ahol a beszállókártyát adják és a csomagokat viszik. Előtte ki kellett tölteni egy kilépő papírt. Megvártuk, míg összeomlik a számítógépes rendszer szinte már előttünk, majd újra indítják és kb. egy óra alatt már készen is voltunk. Közben Sipinek a fejére esett egy mini gekko, ami a fejéről valamelyik táskára, utána a földre és a kövön próbált eliszkolni. Vigyázni kellett, nehogy rálépjünk, annyira picike volt (max. 2 cm). Jöhet az útlevél ellenőrzés és vám vizsgálat. Sima ügy volt; itt kellett leadni a kilépő papírt, irány a kedvencem a motozás J folyadékot nem lehet felvinni, ezért magunkba erőltetjük a nálunk lévő szentkirályi vizet. Átsiklunk és bejutottunk a tranzitba. Már csak alig több mint egy óra van az indulásig. Lefekszünk/leülünk  a padra és próbálunk pihenni, beszélgetni, gondolkodni. Én a fekvő állapot mellett döntöttem és a szememet becsukva egyre csak jönnek a gondolatok. Az elmúlt 2 két eseményei egymás után. Szinte csak most búcsúztunk el szeretteinktől a Hősök terén és most Bamakoban várjuk, hogy felszálljon a gépünk. Annyi minden történt velünk az elmúlt időszakban, sok élmény, kaland és most hírtelen véget ér. Szinte fel sem fogjuk, hogy mi történt velünk, hogy tényleg megcsináltuk és eljutottunk autóval idáig. Viccelődve kérdeztük egymástól, hogy ha három mondatban össze kéne foglalni ezt az utazást, akkor mit mondanál? Viccesnek tűnik a dolog, de egyikünk sem tudott rá válaszolni és csak hebegtünk jobbra-balra. Nem is próbálom meg összefoglalni, mert nem lehet. A beszámolóink, amiket írtunk sok mindent visszaadnak, a fényképekkel és videókkal együtt. Sokáig fogunk még mesélni történeteket, sztorikat, amiket lehet, hogy le sem írtunk, de egyszer csak előjön belőlünk. Hát ilyen gondolatok kavarogtak bennem miközben elaludtam J A többiek ébresztgetnek, hogy menni kell végre, itt a gép. Elindulunk le a lépcsőn és kiérve az épületből kb. 50 méterre ott a gépünk, de busszal visznek oda. A buszra csak úgy szállhat fel az ember, ha előtte újra megmotozzák és a táskáit is átkutatják. Hogy mit kerestek nem tudom és kicsit értetlenül álltunk a dolog előtt, de hát kérem ez Afrika J itt minden megtörténhet. Végre a gépen ülünk és minden rendben, megkapjuk az engedélyt a felszálláshoz és 2 óra 5 perckor elhagyjuk Bamakot. Az út jó volt, kaptunk zoknit és szemtakarót mindjárt a felszállás után, amit egy csoki utas rögtön szájmaszknak fel is vett. Körülbelül fél óráig bírta így és utána le kellett vennie, mert nem kapott levegőt J A repülési magasságon kaptunk finom vacsit vagy reggelit vagy nem tudom minek mondjam a hajnali 3-kor hozott meleg ételt. Szóval finom meleg hamit hoztak, amit jóízűen megettünk és utána bevágtuk a szunyát. Casablancába még sötétben érkeztünk 4:56-kor és eléggé hideg volt a bamakoi hőséghez képest. Éljen a transit J alig hat óra szabadidőnk van indulásig. Itt hasonlóan a bamakoi várakozáshoz a székeken próbáltunk pihenni. Dórinak és nekem nem sikerült, ezért mi írtuk a lemaradásunkat egy ideig, aztán kezdtek nyitni az üzletek és elindultunk reggelizni, majd utána shoppingolni. Dóri és Jani hamar eltűntek. Később a Zarában találkoztam velük, ahol Dóri vadul túrta a sorokat, hátha talál még a téli kollekcióból valamit, amit magára tud venni, mert nagyon fázott. Szerencsére talált és nem lett belőle Afrikában kockára fagyott pingvin J Indulás előtt már mindenki friss és üde volt, Sipi meg is állapította, hogy milyen sok marokkói légitársaság gép van itt J Persze mert ez itt Marokkó J A gépünk pontosan indult, de erre már nem emlékszem, mert miután beültem a helyemre elaludtam és kb. repülési magasságon ébredtem az ebéd illatára. A felszállás valahogy kiesett.J Szép tiszta idő volt és mivel ablak mellett ültem, láttam búcsúképpen, ahogy elhagyjuk Afrika partjait. Csodaszép látvány volt a tükör sima tenger, háttérben az Atlasz domborulatai, néhány hajó, amik megtörik a víz egyenletességét. És a várva várt Európa! A spanyol tengerpart. Látszólag jó idő volt itt szintén sima volt a víz és a háttérben megjelentek Andalúzia hatalmas hegyvonulatai és a havas hegycsúcsok. A csúcsokon a hó ragyogott és csillogott a tisztaságtól. Még sosem láttam ilyet és lenyűgözött a látvány. Landolás előtt még aludtam egy kicsit. Érkezésünk után jöhetett az újabb várakozás a budapesti járatig. Itt nem a transitba mentünk, hanem ki a terminálra, mert a beszállókártyánk nem volt még meg és Sipiék jegyét még ki kellett fizetni. Jegy hamar meglett, de beszállókártyát csak indulás előtt 2 órával adnak. Irány az étterem és együnk egy jó olasz pizzát! Közben folyamatosan ellenőriztük, hogy találunk e ingyenes internet hálózatot, de nem jártunk sikerrel. Lassan eltelt ez az idő is és megkaptuk a beszállókártyát mehetünk végre a megszokott kis transitunkba. Hát, ez itt kérem már Európa a javából. Csillogó üzletek, roskadásig teli pultok és tele fehér emberrel J kezdett bennünket eltölteni a jó érzés, amit csak tetézett, hogy a gép, amire felszálltunk a 2 órás várakozás után, Malév gép volt és magyarul köszöntöttek bennünket! Nagyon jó érzés volt és picit már Magyarországon éreztük magunkat. Az utunk viszonylag rövid volt az előbbiekhez képest. Pontosan érkeztünk és izgatottan vártuk a csomagjainkat, amiket Milánóban még láttunk. Mindenkinek mindene megérkezett, még az én gyümölcsös dobozom is! Kicsit viseltes állapotban ugyan, de itt van. Mehetünk ki végre a szeretteinkhez, akik mindjárt az ajtó mögött vártak bennünket. Nagyon jó érzés volt újra karjaimban tartani Reust és megölelni Édesapámat. Cini és Bianka is boldogan ölelte újra Zolit és megismerhettük a többiek családtagjait is, akikről utunk és kalandunk során már sokat hallottunk. Cinitől kaptam egy gyönyörű ajándékot! A két hét alatt a három csapat összes írását tartalmazó füzetet! Nagyon jó olvasmány, esténként ezt böngészem J A búcsúzkodásra nem maradt nagyon idő, mindenki a saját családjával volt elfoglalva. Szinte csak intettünk egymásnak és már mentünk is a saját kis kuckónkba. Nagyon hideg volt -11! Egy nappal korábban 39 fokban a medencében hűsöltünk és most majd meg fagyunk. Azért nem kell sajnálni J túléltük a dolgot. Este a kipakolás elmaradt, még megnéztem az alvó gyerekeket, melyek látványa mindig is nagyon kedves volt számomra. Nyugtáztam a napot, hogy otthon végre otthon és fürdés után befészkelve magunkat, elaludtunk. Végre újra a saját ágyamban vagyok.

2011.01.31. Bamako

A tegnapi izgalmak és felfordulás miatti nem étkezésünk után kerül, amibe kerül irány reggelizni. Megérte, mert nagyon finom volt és még kakaót is csináltak nekem. Jól bereggeliztünk és elkezdtük a szobánkban a rengeteg dolgot csoportosítani és pakolni. Zolinak viszonylag egyszerűbb dolga volt, de nekem volt gondom bőven! Cb, emelő, kompresszor, szerszámok, tűzoltó készülék,… Jaj mit hova tegyek és csoportosítsak. Balról jobbra, majd jobbról balra, úgy éreztem egyre nagyobb kuplerájt csinálok és sehogy nem akar összeállni a kép. Aztán nagyon lassan összeállt először a fejemben, hogy mit hova kell raknom, hogy jó legyen. Hatalmas kupacok kezdtek kialakulni és kb. 3 óra alatt sikerült összeszednem mindent. 50 kilónyi mindenfélét levittem Szityunak, aki egy hatalmas utánfutóval jött Pestről és kb.12-13 nap múlva érkezik vissza. Némi készpénz összegért Ő hozza haza a dolgaim egy részét. Hurrá! Egy rész letudva, jöhet a poggyász  Még szerencse, hogy Dodi a nagyobb táskát adta oda, mert ez is határeset lett. Zoli egész nap rajtam röhögött, hogy táska, hátizsák, kisdoboz, nagyobb doboz, ki-be lezár, felnyit,… Aztán összeraktam majdnem mindent, amikorra kitaláltuk, hogy menjünk el bazározni kicsit. Sétáltunk egy háztömbnyit a tűző napon, de csak zöldségesekkel találkoztunk, semmi igazi bazár. Őszintén megmondom, nekem ez így jobb volt, mert elhatároztam, hogy hozok haza gyümölcsöt. Ezen persze megint mindenki a hasát fogta, hogy csak nekem van ennyi eszem, de nem baj, majd meg látjuk ki nevet a végén J Vettem kb 5 kilót, mangót, narancsot, papaját és kb 800 forintnak megfelelő helyi fityinget fizettem. Most már végre irány a medence, mert a szobában a légkondi mellett is meleg van, meg amúgy is egész nap pakoltunk kell egy kis lazulás.

Igen ám, de hol a fürdőnadrágom? Gondolkozom rendületlenül, amikor közlik velem a többiek, hogy ne erőltessem, mert nem áll jól. Vicces gyerekek, de nekik van fürdőnadrágjuk, nekem meg nincsen. Volt értelme a gondolkodásnak, mert már az egyik táskámat széttúrtam és nem találtam, de ekkor eszembe jutott, hogy kettőt is vittem magammal és mindkettőt elajándékoztam. Zoli szerencsére duplán hozott, így odaadta az egyiket, a szűkebbet, ami persze nagy volt rám, de hát ez van.  Semmi nem számít, nem divatbemutatóra készülünk. Irány a víz, ahol Zoli és Béci már előremenvén foglaltak helyet de ránk nem gondolván sört csak kettőt kértek. Sipivel nem volt más választásunk, egyből a bárpultnál kezdtünk és behoztuk a lemaradásunkat, majd ugyanezzel a lendülettel megrendeltük a következő kört is. A víz nagyon kellemes volt és úszni is jól esett, mert az utóbbi hetekben nem sok mozgásunk volt. Időnként sajnálva magunkat, hogy de rossz nekünk, mert nem tudunk mit csinálni és ezért tengetjük itt és így az életünket. 

Több se kellett megérkeztek délután az ipari felhasználásra alkalmas hölgyek és mi nem bírtuk megállni, hogy ne beszéljünk róluk. Hát szem nem maradt szárazon, annyit nevettünk és kihasználtuk a fényképezőgépem adta lehetőségeket, ha már úgyis ott volt mellettem. És hogy a szájunk se maradjon szárazon, a bárból hozott finom hideg sörrel hűsítettük magunkat. Bár próbáltam kontrolálni a dolgokat egy idő után kicsúszott a kezemből, mert én elmentem úszni és Béci megkaparintotta a fényképezőgépet teleobjektívvel együtt. Mindig rá kellett szólni, hogy a legalább a nyelvét húzza be. Miután kiszórakoztuk magunkat elindultunk felfelé, de ekkor Sipi észrevette, hogy az egyik ipari hölgynek kilóg a bimbije  és akkor persze le kellett fotóznom Sipit, hogy a háttérben ott volt a nőci is. Persze kibírtuk röhögés nélkül ezt a pár percet. Szobánk már csak egy volt a mienk, mert a többiből ki kellett költözni. Míg én zuhanyoztam, kedves barátaim az erkélyből, ami a medencére nézett, tovább stírölték a csajokat. Hamarosan rajtra készek lettünk és megkezdtük kalandos utunk utolsó hosszú menetét.

2011.01.30. Bamako

Isten éltesse Györgyöt sokáig szülinapján! Otthon majd fertőtlenítünk az egészségedre! Szobánk a Niger folyóra néz keleti irányba. A függönyt nem húztuk be így a felkelő nap első sugarai ébresztettek. Nem nagyon tudtam már aludni be voltam zsongva ettől a naptól. Reggelit nem kértünk, mert sokallottuk az árát és úgy döntöttünk majd veszünk valamit egy közért féleségben. Na ez rossz döntés volt most már tudjuk, mert olyan nincs. Én nem tudom hol vásárolnak ezek az emberek kenyeret, de semmi ilyen nem volt a környéken. Majd lesz valami alapon irány a kocsi, mert ki kell üríteni. Hálás feladat, mert ugye 2 hétig benne laktunk, és aki ismer tudja, hogy Apukámtól örökölve a bölcs gondolkodást  harcoló német alakulat is volt nálunk  Elkezdtük a rámolást, én a kocsinál Zoli pedig ingázva a szoba és autó között pakoltunk, pakoltunk, pakoltunk,… Azt hittem sosem lesz vége. Néhány dolgot kiraktam a motorháztetőre és már jöttek is a vevők és kezdődött a vad alkudozás  eleinte csak a tárgyakra és kezdetét vette egy nagyon hosszú és fárasztó nap tele „cigánykodással”. A nap végére mindenki boldogan, de kifacsarva rogyott le az étteremben a székére, de annál jobb ízűen ette a vacsoráját. Koccintottunk még mindenki sikerére és nyugodtan vártuk a lazító/összepakoló napot. Mivel a mai a hivatalos befutó napja, minden résztvevőt meghívtak egy nagy záró bulira. Négyen, Sipi, Béci, Pista, aki a Nivás csapat egyik tagja és szerénységem, elhatároztuk, hogy megnézzük ezt a bulit, miután a finom vacsorától új erőre kaptunk. Állítólag a másik szállodában van a buli, ahol a befutó is volt. Az ablakunkból látni, de azt mondták a helyi emberek, hogy sötétben ne nagyon erőltessük a sétát. Hívattunk egy taxit a recepción, 4-en bevágódtunk az ütött kopott verdába és megkezdtük a kb.700 méteres „álomutazást” Sipi persze elkezdte a tőle megszokott stílusban gondolatai és érzései közzétételét. A taxi műszaki állapotáról osztotta meg velünk az észrevételeit, amit persze nem volt nehéz észrevenni. A csapágyak, diffi, váltó, féltengelyek meglétéről már az első 100 méteren értesültünk, mert mindegyik olyan hangot adott, hogy az leírhatatlan. Aztán jött egy fekvőrendőr és szinte fékezés nélkül estünk keresztül rajta, mert a fék hatásfoka nem volt a toppon. Már csak egy kanyart kell túlélni és ott vagyunk. Kanyarodáskor a kerékbe kis híján beleért a sárvédő ív, mert kicsit le volt terhelve a hátsó ülés és a lengéscsillapító, hát… élvezet volt kiszállni belőle és nagyon boldogok voltunk, hogy túléltük. Akkor irány a buli! Rengeteg Bamakos autó a parkolóban, jó helyen vagyunk gondoltuk és bementünk a szállodába. Elkapunk egy helyi embert és kérdezzük, hogy hol van a Bamakos buli. Erre mondja a tag, hogy ő bizony semmilyen buliról nem tud, de figyelmünkbe ajánlja az éttermet és menjünk vacsorázni. Éhesek már nem voltunk, gyerünk tovább bulit keresni. Szállodából ki, nézelődünk, hallunk valami zenét, de az egy szemközti parkból jött , amit nem ismertünk és nem akartuk sötétbe megismerni. Gyors tanakodás után, úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a saját hotelünkbe. Persze volt ott egy taxis aki felajánlotta és mondta, hogy ott van a bamako buli. Szemünk felcsillant irány a kocsi, jöhet a második élményutazás. Nem részletezem a dolgot, de hasonló volt, mint az ide út. J Naná, hogy semmi buli nem volt, ezért bevetettük magunkat a bárba és megcsináltuk a magunk buliját J Elvégre ez az egész túra arról szólt, hogy hogyan éljük meg a velünk történteket, ez mindenkinek a saját „bulija”. Mi jól éltünk meg mindent és szinte mindenből kihoztuk a maximumot. Még lerángattuk Janit és Zolit a szobából ittunk egy sört, kibeszéltük a helyi ipari felhasználású „hölgyeket”, aztán elraktuk magunkat másnapra.

2011.01.30. Kayes-Diema-Bamako

A szálloda, amit találtunk nagyon jó volt. Légkondis szoba, tiszta és még a wc is működött, úgy, ahogy kell  Nagyon megörültünk neki, amikor megtaláltuk. Már elég sok Bamakos autó volt ott és csak reménykedtünk, hogy kapunk szállást. Szerencsére volt még szabad szobájuk, de elég nehéz volt megértetni a recepcióssal, mit is szeretnénk, mert csak franciául beszélt. Eddig nagyon hadilábon álltam a franciával, de most kicsit elgondolkodtam, hogy lehet, hogy Afrika miatt fogok elkezdeni franciául tanulni?! Na, majd meglátjuk. Időnként az angoltudásunkkal semmire sem mentünk , de valahogy bennünk van, hogy külföldön nem az anyanyelvünkön beszélünk. Hát itt időnként teljesen mindegy volt milyen nyelven szólal meg az ember, mert csak és kizárólag franciául beszéltek. Gyors felpakolás és hűvös sör nyitás, fertőtlenítéssel. Láttuk, hogy mások rendeltek a szálloda étteremében finomnak tűnő sült csirkét sült krumplival és elhatároztuk az lesz a mi vacsoránk is. Illetve, hogy ugyan olyat kérünk. Gyorsan megtelt a helység és pillanatok alatt olyan meleg lett, hogy szinte kibírhatatlan. A kinti hőmérséklet este 8-kor még 30 fok felett volt! Megrendeltünk 6 adagot  és vártunk, és vártunk, és vártunk. Eltelt 1 óra, eltelt a második is és nagy nehezen sikerült 3 adagot kicsikarni belőlük. Persze mondanom sem kell, hogy ehetetlen volt, így a maradék hármat már nem is kértük, hanem gyorsan fizettünk. Ők persze mondták, hogy most már mi kapjuk és nagyon finom lesz, de késő volt és fáradtak voltunk, ezért otthagytuk őket. Irány a kocsi, ahonnan előkerültek a finomabbnál finomabb ízek és a teraszon felmelegítve a szobában jóízűen megettük. Mint a jóllakott napközisek úgy néztünk ki a kis kanalunkkal, ahogy az ágy szélén ültünk és bután néztünk ki a fejünkből (értelmesen amúgy sem sikerül mindig). Reggel persze korán keltünk és indultunk Diemába, ahol egy angol hölgy él és egy missziósközpont szerűt üzemeltet. Az idei évben Mindenki neki gyűjtött és vitt ajándékot. Volt előttünk pár száz kilométer és nem akartunk a legnagyobb melegben autózni, meg persze Margitnak se lett volna az jó. Az út természetesen jó, rossz és katasztrofális minőségű volt  Nagyon korán elkezdett melegedni az idő, 9 órakor már 30 fok felett volt, amit Margit rögtön megérzett, ezért fél óránként, óránként megálltunk vizet ellenőrizni. Az egyik ilyen alkalommal hírtelen előrántottam a fényképezőmet, és mint a Nationel Geografic fotósa vetettem be magamat a bozótba madarakat fényképezni. A nagy meleg miatt természetesen a Pampalini sapkámba. Persze mindenki röhögött rajtam, de utána ugye elkérik a képeimet. Haladtunk tovább Diemába, de útközben még megálltunk több helyen ajándékot osztani. Az itinerben meg volt adva egy falu koordinátája, ahol nagyon várnak bennünket. ez közvetlenül az út mellett volt. Megálltunk és alig volt ott valaki. Kiszálltunk és elkezdtük turkálni a kocsit, hogy az ajándékok hozzáférhetőek legyenek. Egy perc sem telt el és ömlött ki a faluból a nép a kicsitől a felnőttig. Mindenki kiabált, hogy neki adjunk és pillanatok alatt hatalmas felfordulás lett. Úgy tolongott a tömeg, hogy a várva várt jó érzésünk, hogy adhatunk és segíthetünk, egy pillanat alatt szerte foszlott. Szerencsénkre megjelent a falu vezetője, aki tollat kért. Neki van tekintélye a faluban és ha rájuk szól az emberekre akkor picit visszább vesznek az agyaraikból. Sajnos miután megkapta a tollait megköszönte és elment, a káosz pedig visszajött pillanatok alatt. Még gyorsan utána kiabáltunk, hogy jöjjön vissza és két doboz ceruzát még a kezébe adtunk. Rohamos tempóban elkezdtük csukni az ajtókat és elporoltunk. Nagyon nem tetszett a dolog és megállapítottuk, hogy ha sokan vannak, akkor mint a csürhe úgy viselkednek. Azt találtam ki, hogy a falvak környékén szoktak sétálni gyerekek hárman, négyen és majd mellettük megállunk gyorsan kapnak ajándékot és megyünk tovább. a mi standard ajándékunk a baseball sapka volt, szép narancssárga színben  Stihl felirattal  Mindig tudták a többiek, hogy mi merre jártunk, mert mindenki boldogan virított benne. Többször megálltunk így az út szélén és sokkal jobb volt, mert türelmesen megvárták és többször is megköszönték. Boldog mosollyal, integetve búcsúztunk. Fehér fogaik csak úgy világítottak a szájukban. Egy óra körül megérkeztünk Diemába, ahol már összesereglett néhány gyerek a fogadtatásunkra. Volt egy elkülönített hely ahova az összes holmit bepakoltuk amit vittünk. Mivel utunkból már csak egy nap van hátra, megkezdtük készleteink kiürítését. Konzervek, fűszerek, serpenyő, gázfőző, szék, szőnyeg,… Kezdett hatalmas kupleráj uralkodni a kocsiban, de a gyerekektől csak csukott ajtónál lehetett pakolni, mert mindent vittek, amit értek. A sátrunkat és a matracunkat is úgy kellett visszaszerezni, mert már az ajándékos helységben volt. Lassanként megérkezett a teljes mezőny, mindenki elkezdett pakolni. egy angol házaspár az autóját hozta ajándéknak minden benne lévő felszereléssel! Leesett az állunk mikor hallottuk, de nagyon örültem neki, hogy milyen rendesek. Tiszteletünkre kecske valamit csináltak nekünk rizzsel. Nagyon finom volt! Miután mi jóllaktunk a maradék rizst nagy kondérokban kirakták a gyerekeknek, akik körbeguggolták és csupasz kézzel ették azt. Furcsa volt nagyon a látvány, de ilyen a kultúra. Nekik meg az a furcsa, hogy különböző segédeszközökkel eszünk. Volt két tam-tam dobos figura, akik nagyon jó ritmust ütöttek és a helyi lányok táncoltak rá (a fiúk örömére). Úgy tekertek a csajok, hogy tátott szájjal néztük őket, meg a feneküket  a vérükben van ez a ritmus és fantasztikus érzékkel csinálják. Pillanatok alatt party hangulat lett és mindenki élvezte a helyzetet. A helyiek azért, mert nekünk tetszett és ez jól esett nekik, a mi esetünket meg nem ragozom. Nagyon meleg volt és szállt a por, aludni csak sátorban lehetne ezért úgy döntöttünk, hogy elindulunk Bamakoba és nem várjuk meg a reggelt. A kocsi a tűző napon állt. Délután 6 órakor indultunk a külső hőmérő 56,5 fokot mutatott. Indulás után persze kezdett visszahűlni, de csak 39 fokig. Sötétben autózva, nagyon hosszúnak tűnt az út és 22:00-kor elértük a Bamako város tábláját. Bolyongtunk kicsit mire megtaláltuk a szállodát, ami meg volt adva az itinerben. Párszor eltévedtünk és olyan gettó részen mentünk keresztül, hogy még egyszer nem szívesen mennék arra, még nappal sem. Végre meglett a szálloda, gyorsan be a parkolóba és irány a recepció, vajon van e szabad szobájuk. Szerencsére volt és már a hallban is hűvös levegő fogadott. Kint még mindig 36 fok. Nem tudom nyáron milyen az időjárás, de lehet, hogy kihagynám a lehetőséget, hogy megnézzem. A szobában még koccintottunk a nagy alkalomra és kis idő múlva mindenki agyonlőtt vadként feküdt az ágyában. Az én fejemben kavarogtak a gondolatok, fáradt voltam, de mégsem tudtam kikapcsolni. Aztán jött a filmszakadás és mozdulatlan alvás.

Skype Bamakoból - jan. 31.

Este skype beszélgetésünk volt Lacival! :)
Irtó jó volt látni, Andris egyből rohant a monitor elé "szia Papázni"! Rajzolt Neki autót meg kereket és mutogatta bőszen a Papájának! Nenó is elkerült kisvártatva, de épp egy hiszti közepette csörgött be Laci, úgyhogy Ő elég nehezen oldódott fel! Ám a végére már Ő is mosolygott!
Vá, és félmeztelenül ült a szállodaszobában, megmutatta a kilátást, hááát pazar! Zöld növényzet (az meg hogy?), medence, háttérben a Niger folyó... Mellettem a hőmérő 30cm-re -3,5 fok kinti hőt mutatott és hosszúujjúban meg pulcsiban ülök itt.
Nagy gondjuk a fiúknak, hogy mit csináljanak a maradék 1,5l fertőtlenítőszerrel. Ez gondot okoz nekik????? Nem hiszem el! Hisz 5 fiú (meg egy lyány) lenne rá! No, kiváncsi vagyok végül mennyit hoznak haza, vagy hagynak ott.
Már várják a hazautat, csomagolnak rendületlenül, ottani idő szerint 11kor indulnak a reptérre! Húúúú ,de izgi, mi már nagyon várjuk Őket itthon, Nenó is szabadnapot kapott az oviból szerdára!:) Reméljük a gépek nem indulnak késve, poggyászok nem vesznek el a 2 átszállás alatt! Apropó, aki szeretné itthon elsőként üdvözölni Őket, azt várjuk a Ferihegy 2a-ra este 22.10re.
No, én elrakom magam mára; hosszú, de remélem, annyival örömtelibb lesz a holnapi nap!
Reus

BAMAKO!

MA este helyi idő szeriont 22:00-kor átléptük a Bamako várostáblát! Már a holnapi célállomáson vagyunk, ami a Hotel Quechua szálloda lánchoz képest kicsit kontrasztos :) A tegnap este és a mai nap beszámolója folyamatban. Puszi mindenkinek
Laca

2011.01.28.Niokolo Koba-Kayes

Fél 6-kor kelünk. Jaj, de korán van még. Ha a nap kellhet 7:20kor akkor én miért nem? Ráadásul én később is nyugszom. Nincs kedvem, bár aludni úgysem tudnék már. Erőt veszek magamon és gyorsan össze pakolok. 6-kor találkozó a kocsinál, ahol Sipi megállapította, hogy nem koccintottunk eleget Reus egészségére és ez nem mehet így tovább. Már hozom is a jó kis Aldis készletet, amit minden nap használunk és nagyon jó szolgálatot tesz. Kapjuk a hírt, hogy az eligazítás csak 9 órakor lesz. Gyors tanakodás, gyerünk reggelizni és elvisz a vezetőnk egy túrára, utána pedig kivezet bennünket a parkból. Vacsihelyen van a reggeli, van kávé, tej, tea, vaj, bagett és lekvár :) Tökéletes reggeli Lacinak. Persze a fiúk ki vannak akadva, hogy rendes reggeli nincsen. Simán bírnák a rántott húst rántott hússal :) irány a kocsi, jönnek a konzervek és Zoli hozza nekem a kakaót. Megérkezik és nyújtja felém, hogy tessék itt a kakaód. Ránézek és megkérdezem „Te szórakozol velem?” A sivatagban fél literes üvegbe összeszedett homokot hozta. Volt nagy röhögés és rendes volt, mert visszament a kakaóért. Jól bereggeliztünk, közben a nap is kezdett felkelni és világosban körülnéztünk, hogy hol is vagyunk. Egy folyó kanyarulatának külső partján egy domboldalon van az objektum. Nagy terasszal a folyó felé, szemben lehet látni a lábnyomokat, hogy az állatok oda járnak inni. Pazar volt a látvány és pont szemből kezdett megjelenni a nap korongja. Érdemes volt megvárni! Éppen nézzük a napfelkeltét, amikor megmozdulnak a lombok és két majom elkezd veszekedni és kergetni egymást. Sajnos annyira gyorsak voltak, hogy nem sikerült lencsevégre kapni. Ma sem lesz hideg, sehol egy felhő, már reggel 22 fok van. Elindulunk állatokat leselkedni. Jó poros, száraz földúton megyünk de sehol semmi. Aztán az első autó lát egy antilopot, de mire mi odaérünk már elszaladt. Vagy ¾ órát zötyögünk amikor szól a vezető, hogy aljunk meg, mert innen gyalog megyünk a vízilovakhoz. Végre valami történik. 100 métert se kell sétálni a dzsungelben és kiérünk egy viszonylag magasan lévő folyó parthoz. Lent  10-15 vízipaci lubickol a maguk szétpörgetett életvitelével. Néztük őket egy darabig csattogtak a gépek, forgott a kamera és indultunk tovább. Találkoztunk még Pumbával és családjával :) és láttam egy fán lajhárt, csak pont elfordult, mire előkaptam a gépem. Jó sokáig tartott a kifelé vezető út. Fél 10 körül indultunk el a határ felé. Útközben sorra jött a szokásos kultúrsokk, szinte minden településen. Ahogy haladunk befelé és távolodunk az óceántól, egyre több kisgyerek rohangál az úton. Szívszomorító a látvány ami fogad bennünket, ahogy közeledünk mali felé. Elérjük a határt, ami egy poros kis falu. Olyan port képzeljetek el, hogy amikor lerakod a lábadat úgy 2 cm-t belesüpped. Finomságra mint a púder és a színe is hasonlít hozzá. A hőmérséklet 37 fok! A szenegáli rész nagyon gyors összesen 3 helyre kell menni. Az első helyen fisch-t gyűjtenek az útlevéllel együtt, ez a rendőrség épülete. Ez a falu egyik felében van. Míg várjuk a többieket gyerekek hada lepi el a kocsikat. Mindenki elkezd osztogatni és a gyerekek rohangálnak egyik autótól a másikig, éppen ahol osztás van. Kiosztunk mi is néhány kulcstartót, sapkát, labdát. Aztán mutatja a pólóját, hogy azt szeretne. Azt most nem tudok adni, mert nincs bekészítve és, ha kinyitom az autót akkor nyúlkálnak be a kezek és amit érnek azt visznek. Rossz dolog ez, de sajnos ez van. Tudjuk, hogy nem lesz nekik jobb, bármit is kapnak, de legalább szerezhetünk nekik pár szép pillanatot. Második állomásra szerencsére sokan érkeztünk egyszerre, ahol egy füzetbe kellet felírnia az emberkének az adatainkat. Meglátta a sok embert és néhányuknak intett egyet és kacsintott hozzá, hogy menjünk tovább, ne foglalkozzunk semmivel és hozzá mosolygott. Nem kellett kétszer mondania, már ültünk is be a kocsiba és mentünk a harmadik épülethez. Rengeteg kamion, teherautó és személyautó volt itt és olyan őskáoszos volt minden. Nem akartunk szétszakadni, de pont úgy jött ki, hogy egy nagy dög kamion leválasztotta volna Sipiéket, meg talán minket. Megelőzvén a konfliktust kipattantam és adtam nekik 2 db sapkát :), aminek nagyon örültek és mutattam nekik, hogy így 3-an vagyunk együtt. Ők meg mutatták, hogy rendben a dolog menjünk csak. Megkaptuk a pecsétünket és már mehettünk is Maliba, ahol persze nem vártak bennünket és érkezésünk után nemsokkal őskáosz alakult ki. Sorbaállás és várakozás. Kígyózik a sor mi beállunk és várjuk, hogy sorra kerüljünk, a hőmérséklet 40 fok körül tűz a nap ezerrel. Váltjuk egymást a sorban inni hozunk és próbáljuk megtudni, hogy itt mi zajlik. Beregisztrálják az érkező autót. Mert kilépéskor ezt a papírt le kell adni. Már majdnem sorra kerülünk, amikor megjelenik egy fejes, hogy mi ez a sok ember. Mondjuk, hogy kik vagyunk, de nem érti, mert persze csak franciául beszél. Van a csapatban egy néger srác aki Maliban született és ő jött oda segíteni. A vége az lett, hogy félrehívtak 3 embert, ebből én voltam az egyik, mert pont én kerültem volna sorra, és félrevittek egy szobába. Ott mondta ez a vezető, hogy mindenkinek csak a forgalmija kell és majd este visszakapjuk és már mehetünk is, csak fizessünk 5000 fabatkát. Persze senki nem akarta otthagyni, így a végén kivitték az épületből az asztalt és ott állították sorba az embereket. Jani félig volt kész amikor ezt a lépést meghúzták és mentünk az ember után, hogy el ne vesszen az a forgalmi. Miután kész lett, gyorsan az orra alá dugtam az enyémet, mert úgy 50-en vártak még a sorukra. Fizettem és már kész is voltam, de sajnos Béci nagyon hátra került, pedig ő jött volna a sorban. Ez igazságtalanság! Elkértem a papírjait és visszamentem a vámoshoz aki az enyémet is írta. Megvártam míg befejezi, amit csinál és az oda tettem Béciét, hogy szia barátom :) már nyúlt is érte és csinálta. Fizettünk megkaptuk és innen felgyorsultak az események. Az itt kapott papírral előremehettünk, ahol egy fabodega alatt hűsölő társaságban a legnagyobb rangúnak kellett odaadni. Ő gondosan ellenőrizte az adatokat és adott egy OK cetlit ami kisebb volt mint egy gyufásdoboz. Mehetünk az út túloldalára és bepecsételték az útlevelünkbe, hogy beléptünk. Éljen két és fél óra alatt végeztünk. Mehetünk a sorompóhoz, ahol elkérték az OK papírt és go! Azért vagyok ma ennyire up today, mert Zoli vezet a nemzeti park óta. Én meg csak ülök és mesélek :) Megbeszéltük, hogy holnap útban Diema felé megállunk egy falunál és ajándékot fogunk osztani.

Megérkeztünk, de nem a táborban fogunk aludni, hanem egy hotelben Kayes városában. Jól kialusszuk magunkat. képeket most nem tudok küldeni, mert elég lassú a net.
puszi mindenkinek
Lac

2011.01.27.LAc Rose-Nikolo Koba

Először is Isten Éltesse sokáig Reust, akinek ma van a szülinapja! Nehéz nap ez a mai, mert egyre jobban hiányzik a családunk és még ez a szülinap is. Tudtam előre, hogy ez lesz az egyik leg nehezebb nap, de nem gondoltam, hogy ennyire. Sokat gondolok napközben is Reusra és gyakran könnybe lábad a szemem, hogy milyen jó lenne megölelni. Úgy készültem, hogy a családdal egyeztettem és ha jól tudom akkor este lesz a köszöntése. Sok puszi, már csak 5 nap és megölellek!!! Kora reggel írtam a GPS telefonról egy sms-t. Remélem megkaptad!

Nagyon szépen köszönünk mindenkinek minden sms-t. Nagyon jól esik és mint ahogy egy kisgyerek vár egy darabka csokit, úgy várjuk mi is, hogy kaptunk e valamit. Ez az út nem csak a kalandról és a nézelődésről szól. Ez egy nagyon kemény lelki út is. Egyedül, a családom nélkül megyek az ismeretlenbe. Sokat és hosszan utazunk, időnként van idő elmerülni a gondolatokban. Köszi Doki! :) de kanyarodjunk vissza az eseményekhez.

Sötétben indultunk, mert a nap csak 7:26-kor kel. Mi sajnos korábban, de hát menni kell. Lac Rose kimaradt, majd valamikor bepótoljuk :) Elindulunk a kontinens belsejébe és búcsút intünk az óceánnak. Keletnek vesszük az irányt és ekkor még nem gondoljuk mi vár ma ránk. Megpirkad a nap és este amilyen hirtelen lebukott oly gyorsan kezd hét ágra sütni. Mire megtaláltuk a „főutat” amin mennünk kell már világos van. Ez itt már szavannás terület, ami sokkal szárazabb, mint az óceánpart. A szél is kicsit másképp fúj és kezd melegedni. Még sötétben én kezdtem a vezetést és ahogy világos lett Zoli átvette, hogy én tudjak beszámolót írni. Jól sikerült az átadás, mert egy városban megálltunk pénzt váltani és onnan ment Zoli. Jó hosszan, legalább 700m-t amikor elnéztünk egy kereszteződést és nem kanyarodtunk be. Akkor meg kéne fordulni. De hol? Hát itt egy parkoló, majd itt. Szűk kis utcában voltunk és ugye nem az a fordulékony autónk van. Persze feltartjuk a forgalmat, amikor mellénk lép egy rendőr és elkéri Zoli jogsiját. Azzal elmegy és beáll a kereszteződésbe forgalmat irányítani. Hát akkor várunk. Nem történik semmi, tanakodunk mit csináljunk. Megbeszéljük, hogy akár mit akar pénzt nem adunk neki. Raktunk gyorsan össze némi petit cedou-t és várunk. Aztán jön hozzánk egy biztonsági őr, aki abban a bankban dolgozik, aminek a parkolójában forgolódtunk. Mondja, hogy menjünk oda a rendőrhöz és mosolyogjunk és akkor visszaadja. Persze ez is activity parti keretében történt, mert csak franciául tudott. Odamegyünk Zolival mosolygunk kettőt és az ember visszaadja, valamit mond még aztán int, hogy mehetünk. Még az ajándékot sem kellett előhúzni. Királyság van, nyomás a kocsihoz és kavarjunk ki ebből a városból. Kiérve megálltunk reggelizni egy majomkenyérfa árnyékánál, meg persze fertőtlenítettünk. Jajj de jól esik ez nekünk. Ez most így a reggeli kakaóm után nagyon kellett. Csak a szervezetem kívánta én nem annyira, de a fertőtlenítés fontos. Nem is tudom már hány napja vagyunk itt Afrikában, de semmi bél és gyomor panaszunk nincsen :) reméljük nem is lesz. Csak Sipinek van némi nemű, biztos azért mert nem iszik eleget! :)  Utunk első szakasza katasztrofális volt. Akkora kátyúk voltak az úton, hogy szegény autók félig eltűntek benne. De szeretnék végigmenni itt személyautóval is :) Kamionok hegyekben nem győzzük kerülgetni miközben mindenki szlalomozik. Hát ez kemény lesz, mert van még 400 km mára és eddig az átlag sebességünk éppen súrolta a 30km/h-t. Szerencsére vége lett a dolognak és tudtunk hasítani ismét a saját tempónkban. Ahogy megyünk befele egyre kevesebb az utakon a forgalom. Megállunk tankolni és micsoda meglepetés! Van hűtőpult és van benne sör! Hát akkor jól fog ez most esni, mert kezd igen meleg lenni. Janitól kapunk is és meg is isszuk :) Gyerekek hada lep el bennünket. Ajándékot szeretnének. Kiosztok pár kulcstartót, nagyon örülnek, de sosem elég, még többet és többet szeretnének. Lóg szegényeken a ruha, soványak és rettenetesen piszkosak. Az egyik ilyen kis srácnak, lehetett úgy 6-8 odaadom a tegnap előtt hordott pólómat. Nagyon örül neki és a többi gyerek is szeretne. Ez a srác azért kapott, mert az övé volt a legrongyosabb. Kinézek magamnak egy másikat is, ő már nagyobb, úgy 10-12 lehet, szintén szakadt trikóban. Várok indulásig, csak az utolsó pillanatban adom neki ki, mert egyből jönne a többi gyerek is. Tekintetükben a reménytelenséget és a vágyakozást látom. Ennyire meleg téli napom még sosem volt! 34 fok meleg van! Klíma megy ezerrel iszunk mint a lovak, pedig nem is vagyunk tevék :) időnként rádióban szórakoztatjuk egymást, hogy ne legyen olyan unalmas az utunk. Zoli nyomja én meg írok. Szeretnénk ma világosban beérni a szállásra, mert az utolsó 35 km egy földút a dzsungelen keresztül egy nemzeti parkban, ahol sok vadállatot lehet látni. Jó lenne, ha sikerülne. Sajnos a nagy melegben Margitunk vize megint elindult, így megkapta a szamovár Margit nevet és mindig nekem akarnak teát főzni, mert ugye forró víz az van. Úgyhogy jól vagyunk Édua hibátlanul ketyeg. Zoli kérésére most elkezdtünk zenélni és stílusosak a KFT Afrika című számával kezdtük. Giorgiotól kapott cd már rongyosra hallgattuk :) köszi!

Nemsokára a nemzeti park bejáratánál vagyunk már egy mellékúton, de még betonozott :) körülöttünk elszáradt hosszú fű itt-ott egy-egy kiszáradt fa rengeteg bokor, cserje és majomkenyérfa. Köztük hatalmas termesz várak. Kisebb falvak között megyünk el, melyek házai sártéglából vannak és száraz fű a teteje, hasonló képen, mint a nádtetős házé. Az épületek nagyon picik. Úgy néznek ki mint valami zárt közösség. 36 fok van délután fél 5! Persze itt is csacsik, kecskék rohangálnak keresztbe. Margit vize nem az igazi este szerelés lesz. A termosztátját kiheréljük, nehogy ne bírja ezt a pár napot. Megérkeztünk a nemzeti parkba, ami Afrika legnagyobb ilyen parkja 900.000 hektár, kb. Magyarország 10 %-a. Kicsit sötét volt a bejáratnál a pasi és negyed órán keresztül vitatkoztunk az áron, mert mindenkivel akart fizettetni idegenvezetést, amit egyszerre 5 autónak csinál. Persze a végén valami értelmes ember megmagyarázta neki, hogy mi a szitu. A parkban nagyon dús a növényzet, olyan igazi dzsumbuj. A parkban élnek gazellák, antilopok, varacskos disznók, maki majmok, vízilovak, krokodilok, és ez egyik részén elefántok. Sajnos őket nem nézzük meg. Remélem sok állatot fogunk látni. Tévedtünk, sajnos csak vari malacot és gazellát láttunk. Közel 35 km-t tettünk meg, zötyögős poros úton. Reggel elmegyünk a folyó partra, ahova inni járnak, remélhetőleg több mindent fogunk látni. Megkaptuk a szobánkat, ami hogy is fogalmazzak. Hát nem a Grand Hotel :) Úgy nézett ki, mintha az utolsó vendég úgy a hatvanas években lett volna itt. Nem volt világítás, amire azt mondták mindjárt csinálnak. A wc-re már nagyon vágytam és gyorsan fel is avattam. De miután lehúztam nem telt meg a tartály újra és se vödör, se kefe. Ja és persze wc deszka sem volt. Valahogy ez a wc dolog végig kísér bennünket egész utunk során, mert ugye a hajón is a miénkből folyt a víz, a nouakchotti szálláson is tartály problémánk volt és most itt is. Röhög is rajtunk mindenki, hogy mindig tönkretesszük. Pedig nem is. Szobánkhoz tartozott klíma berendezés is, ami szintén a hatvanas évekből való és szerintem az tartja a falat :) Nem próbáltuk meg bekapcsolni. Úgyhogy úgy döntöttünk, hogy ma még nem öntöttünk eleget, ezért vacsora előtt fertőtlenítettünk és meglátogattuk az éttermet. Az nagyon hangulatos volt bambusz fedele volt. Leültünk egy körasztalhoz és hamarosan rendeltünk finom sört és már hozták is az előételt. Mint megtudtuk az a vacsora, ha kérünk amit hoznak. Jó, hát akkor legalább nem kell gondolkodni, mit is egyek. Előételnek salátát hoztak valami öntettel. Már nagyon éhesek voltunk és gyorsan eltüntettük  várva a meglepetés főételt. Meg is érkezett egy nagy tálon párolt zöldbab egy másikon pedig marhasült. Nagyon finom volt, mindenkinek ízlett. A probléma az volt, hogy nem laktunk vele jól. De nincs idő semmire már hozzák is a desszertet, ami finom banán volt. Egy ici-picit más volt az íze, mint az otthoninak. A furcsa az volt, hogy a külseje még zöld volt és nem sárga, mint amihez mi szokva vagyunk. Az ízvilága hasonlított a banánéra, elvégre úgy hívják, de sokkal üdébb és ízletesebb volt. Zoli szerencsémre nem kérte az övét és azt is megehettem :) De még mindig nem laktunk jól. Aztán hívtuk a pincért és kb 5-10 perc alatt sikerült elmagyarázni neki, hogy hozzon ki még egy kört , de csak a főételből. Hurrá megértette és fél óra múlva megjelent az újabb adaggal, amit Dóri már nem bírt megenni és mivel senki nem kérte én áldoztam fel magamat és mindet megettem. Na most már végre jóllaktam :) Mehetünk fel a lakosztályunkba és jöhet a nap fénypontja egy jó zuhanyzás. Az is izgalmas volt, mert csak egy tekerő volt a zuhanynál. Megnyitottam a vizet és elkezdett csöpögni, majd lassan folyni belőle és kb 20 mp múlva semmi. Hát mondom, ha most nem tudok zuhanyozni kardomba dőlök. Kinyitottam max-ra és egyszer csak megindult a víz. Na senki ne gondolja, hogy csak úgy zubogott belőle! Nem inkább erősen csöpögött, mert folyásnak azt nem nevezném és persze hideg volt, ami nem zavart, mert még mindig 25-28 fok volt. Úgyhogy lecsöpögtettem magamat és kívántam a jó éjszakát.

2011.01.26. Nouakchott-Lac Rose

Korán keltünk nagyon és én nagyon koki voltam, mert előző este a feltöltéssel nagyon sok idő ment el. Egy órakor feküdtem le és fél 5-kor már kelni kellett. Zoli vezetett én pedig próbáltam picit pihenni, ami nem nagyon sikerült, de legalább nem nekem kellett koncentrálnom. Célnak egyből a nemzeti parkon keresztül vezető utat választottuk. Majd 200 km-t mentünk betonon, amikor le kellett térni az útról és a Senegal folyó töltésén kellett a további 100 km-t megtenni a határig és itt cseréltünk Zolival. Mindjárt letérésünk után 3 varacskos disznó szaladt át előttünk, aminek nagyon örültünk, hogy végre a teve, kecske, csacsi hármas után más állat is él a környéken. Az előbbiket már unjuk :) A táj nagyon változatos volt, mert időnként mocsár mellett mentünk, majd egy kiszáradt rész következet. Az út tartogatott számunkra meglepetést. Olykor jó tempóba haladtunk és poroltunk, aztán por nélkül, majd nagyon lassan és még így is össze-vissza zötykölődtünk. Időnként le a töltésről, aztán vissza. Az egyik hosszú egyenes szakasz közben észrevettem, hogy valami van az út szélén. Először csak valami kőnek néztem, de aztán megmozdult és közeledve láttam csak, hogy egy majom az. Mire odaértünk, már lement az útról és amikor mellette voltunk akkor gondolt egyet, hátat fordított és elszaladt. A mocsaras rész igen gazdag madárvilággal rendelkezik. Láttunk sokféle madarat, kócsagot, gémet, meg még nem tudom milyet. Majd ha hazaértem utánanézek :) És akkor elértük végre a rettegett határt. Mauritániából a kilépés, kocsikiléptetés és vámvizsgálat, nagyon flottul ment. Ki sem kellett szállni az autóból a vámosok mindent elintéztek és ennek mi nagyon örültünk, jutalmuk 5db sapka 5db toll és 5db kulcstartó volt. (Az igazság az, hogy a média mindig a szenzációt keresi és mondja, hajlamos hangyából elefántot csinálni. Nekünk semmi bajunk az itteni emberekkel és nagyon kedvesek és segítőkészek voltak velünk mindig. Kérnék mindenkit, hogy ne a médiára hallgasson, hanem olvassa el a társcsapataink és a mi beszámolónkat. Mi nem ferdítünk, nem a szenzációra hajtunk és nincsen szándékunkban senkit megvezetni. A helyzet az, hogy Afrikában sok a szegény ember és szeretne mindenki valahogyan boldogulni. A hivatalokban is kevés a fizetés ezért az emberek, ha tudnak összehoznak maguknak egy kis mellékest. Valaki ezt elfogadja, és tud vele élni és valaki nem. Aki nem tudja elfogadni annak nem kell Afrikába jönnie.) Már mehettünk is és jöhet a szenegáli határ. Mielőtt odaértünk átmentünk a Szenegál folyón, ahol fizetni kellett az átkelésért :) A határőr félreállított és mondta, hogy egy ember menjen a kocsi papírjaival meg az útlevelekkel az út egyik oldalán lévő épületbe. Persze már voltak előttünk más csapatok is, így megkezdtük a sorbaállást :) Szerencsénkre felhős idő volt, ezért nem sültünk meg, mert csak 22-24 fok körül volt a hőmérséklet. Tudom most sokan utálnak bennünket, főként azok akik mostanság még havat is lapátolnak. Kapunk azért otthoni híreket. Szóval a sorban mondják, hogy az útlevél ellenőrzés 5 euró/fő :) örüljünk neki, mert most nyomták le 10-ről. Hurrá örülünk és viszonylag gyorsan meg is vagyunk. Felírták a rendszámunkat meg a  jogosítványom számát egy füzetbe, azét amelyiket odaadtam :) (mondták még indulás előtt, hogy hozzak többet. Van nálam 3, sose lehet tudni) Mehetünk át az út másik oldalára, a másik épületbe. Ide csak a sofőr útlevele, jogsija és a forgalmi kell, mert felírják, hogy ki, mikor, hova, miért, és milyen autóval érkezett :) és hozzávezetik a rajtszámunkat is. A probléma az volt, hogy mindenkitől beszedték a papírokat, de nem akarták visszaadni, mert hogy nem volt előre bejelentve az érkezésünk. Ez azért nem igaz, mert van minden országra rally engedélyünk, hogy áthaladhatunk az országon. De ők nem kaptak listát. A vége az lett, hogy megérkezett a szervezők kocsija, ahol volt egy másik lista a résztvevőkről és autónként 15 euró vándorolt a zsebekbe. Sokaknak nem tetszett a dolog, de ez van. Isten hozott Afrikában! Kb 3 órát dobtunk el a várakozással. Itt Szenegálban az emberek már feketék, nem arabok, az utak egyre rosszabb minőségűek és a szemét is egyre több. Ez már az igazi fekete Afrika!

Az első településen megálltunk tankolni, meg próbáltunk pénzt váltani. Hát az a nyüzsi ami van, az nem kevés. Az, hogy a kecskék sétálnak a városban, szamárfogat jobbról, taxi balról, szembe jön egy busz amiről lógnak le az emberek és a gyalogosok rohangálnak keresztbe az úton, most már kezd természetes lenni :) Az ember mindig azt hiszi, innen már nincs tovább. Hát nyugodjon meg mindenki, mert van. Erre szoktam mondani, hogy nagy az Isten állatkertje, amivel nem lenne gond, de nagyon alacsony a kerítés :) Gyors tankolás után futás, mert már támadnak a gyerekek. Még sokat autóztunk és reméltük, hogy naplemente előtt elérjük a Rózsaszín tavat. De hát ez a határ ugye... Többször megálltunk, hogy váltsunk pénzt és szerettünk volna sört venni, de boltban nem lehet kapni. Pedig itt már legálisan ihatunk. Tényleg most, hogy eszembe jutott bele is néztem a tükörbe és mondtam magamnak: „Laci, de szarul nézel te ki! Iszol te rendesen?” Nem tudom, hogy honnan jött, de ez lett utunk egyik szlogene :) Persze _Zoli seklijét is igen sokat emlegetjük. Szóval az egyik benzinkúton elkezdtem beszélgetni egy sráccal, aki picit beszélt angolul. Mondta, hogy étteremben próbáljam majd meg, mert ott lehet általában kapni. Annyira jól összehaverkodtunk, hogy mindjárt váltott is nekünk eurot :) Még beszélgettünk mindenről és megtudtam, hogy 6 éve Palma de Mallorca szigetén él beszél franciául, spanyolul, olaszul és egy picit angolul. Aztán minden jót kívántunk egymásnak és mentünk tovább. Még szerettünk volna kenyeret venni, de a falvakban annyira sokan voltak mindenhol, hogy nem akartunk megállni, mert nyomban ellepnek bennünket a kéregetők. Csúnya dolog ez tudom, de úgy határoztunk, hogy mindenkinek nem tudunk ajándékot adni ezért csak kisebb helyeken adunk piciket és az ajándékok nagy részét egy falunak fogjuk adni. Útközben sok érdekes muzeális szerkezetet láttunk kamion és személyautó formájában. Nagyon sok olyan furgon/pickup van, aminek a platóján embereket szállítanak. Ez a mostani vitte a prímet! Egy fa koporsó kikötözve a plató 4 sarkához és azon ültek az emberek, mint egy padon. Szerintünk nem temetésre mentek, mert ugye fekete ember temetésre fehér ruhát visel. Már majdnem az esti tábornál voltunk, amikor megálltunk egy faluban, ahol nem voltak sokan, illetve gyerekeket nem láttunk azon a részen és megálltak Janiék bougettet venni. Mondtuk, hogy jó én meg megnézem, hátha tudunk némi sörre szert tenni. Zoli persze nem bírta megállni, hogy szóljon, mert egy kis porfészek faluban voltunk és azt mondta, ha én szerzek ebben a faluban sört akkor Ő lemegy hídba. Hoppá-hoppá! Megvan a kihívás! Innentől kezdve nem volt kérdés, hogy bármi áron szerzünk sört, hiszen a pillanat, amikor Zoli lemegy hídba, az mindent megér. Pont jött velünk szemben egy étterem. Az éttermet ne úgy képzeljétek, mint Európában! Egy hamburger árus a Balaton partján, vagy a Moszkva téri hambis, az itt már étterem. Na ennek pluszba volt belső helysége 2 db asztallal. Csinos fekete fiatal csajszi fogad mély dekoltázzsal :), hogy mit szeretnék. Hát kedves én most egy jó hideg sörre gondoltam és mindezt tudtára is adtam szép angol tudásommal. Picit néztük egymást Ő franciául beszélt hozzám és angolul hozzá, aztán kimondtam a varázsszót! English! Mert eddig nem vette észre, hogy így beszélek :) képzeljétek milyen lehetett a kiejtésem. Szóval ezt megértette és a belső helységbe mutatott, hogy menjek be. Ott egy kopasz nem annyira fekete srác volt, aki tudott angolul. Mondtam neki mit szeretnék és mondta, hogy megoldható, de picit várni kell. Mennyit? Max. 10 perc. Hát akkor meg is beszéltük, kocsinál várom. Megérkeznek a többiek, elmesélem a tényállást és mindenki boldog, hogy lesz sörünk. Aztán Sipinek támadt egy ötlete. Kaptak energia italt szponzorációként és van belőle egy csomó. Próbáljuk meg elcserélni, mert nem iszunk mi ennyi nylont. Jó ötlet, jön az ember és mondom neki, hogy mit szólnál egy cseréhez, mondta, hogy megnézi, mert lehet róla szó. Hó-hó lesz itt üzlet, már csak a mennyiség a kérdés. Elő egy karton műanyag megmutatjuk és emberünk boldog mosollyal kaparintja meg és már mondja is, hogy rendben. 10 üveg sört kaptunk érte, ami üvegben 0.63 L malátalé lötyögött. Ez a jó üzlet amikor mindenkinek mosoly van az arcán. Persze vele is országos nagy cimborák lettünk és minden jót kívántunk egymásnak. Sajnos menet közben lement a nap és a tóból semmit nem láttunk. Ha lemegy a nap 5 percen belül korom sötét van. Semmit nem látni és a tájékozódás elég nehéz ismeretlen terepen. Nagy nehezen megtaláltuk a tábort és gyorsan kicuccoltunk kértünk egy helyet a sátrunknak és már nyíltak is a jobbnál jobb hazai konzervek :) sajnos a sörünk nem volt hideg, de feltaláltuk magunkat, mert vettünk a büfében és a sajátunkat elraktuk holnapra a hűtőtáskába. Vacsi után kis dumaparti, közben wifi keresés. Van wifi hurrá! Kódot kértem a pincérektől és már nyomjuk is ezerrel. Csakhogy nem működött rendesen és nem tudtunk netezni. Mondjuk ennek is megvan az előnye, mert legalább korán fekszünk. Reggel 6-kor eligazítás.

Niokolo Koba Nemzeti Park - jan. 27.

20:39 Telefon Lacitól
De nem az ő műholdasukról, mert az nem működik, állítólag kevés rajta a kredit(?). Már intézkednek. Egyébként se net, se hálózat (mobil), és valaki más műholdasáról is kétszer kellett próbálkozni, míg végül összejött a beszélgetés, de sokszor még így is lemaradtak a mondatok végei. Állítólag reggel küldött nekem sms-t de az is eltűnt egyelőre valahol az éterben.
Na, szóval a nemzeti parkban vannak, jól vannak, asszem sátraznak, rettenetes meleg van, állítólag 36 fok körül. Báhá, itthon meg vakarom ki a kocsit a hó alól! De fognak fázni jövő kedden!
Egyébként más közérdekűt nem is mondott, úgyhogy elrakom magam én is holnapra.

Dakar - Rózsaszín tó - január 26.

21:38 Telefonhívás Lacitól a műholdasról
20 perce érkeztek a Rózsaszín tó partjára, sátoroznak. Jól vannak, kb. ennyi, csak röviden beszéltünk.

2011.01.22.-25. Guargarat-Bou-Lanoar-B2Beach-Nouachott

2011.01.22. Guerguarat

Biztos ami biztos, ha fürödhetsz ma ne halaszd holnapra, vagy estére. Ezért elmentem reggel fürdeni a folyosóra. Mondanom sem kell, hogy schnell party volt, mert persze meleg víz az nem volt. De legalább tiszta lettem. Ennek később még nagy jelentősége lesz, de ne menjünk a dolgok elébe. Reggel lementünk a táborba az eligazításra, ami fél órával előbb volt, mint ami meg volt hirdetve. Így hamar elindultunk és megcéloztuk az első látványosságot, ami 2 hajóroncs volt a tengerparton. Lementünk a partra, de viszonylag kicsi hajók voltak, a homok pedig mély, ezért inkább továbbmentünk. Mivel nem reggeliztünk, elhatároztuk, hogy valahol megállunk a part közelében és megreggelizünk. Már majdnem megálltunk, amikor csúnya gyanús felhők kezdtek gyülekezni, de nagyon alacsonyan voltak és olyan furcsa színük volt. Közeledve már láttuk, hogy nem közönséges felhőről van szó, hanem egy homokvihar felé közeledünk, és nagy tempóban az is közeledik felénk. Nincs mit tenni, menni kell amíg tudunk, aztán majd meglátjuk. Tempót vissza kellett venni, mert olyan „köd” lett, hogy alig lehetett látni. Szerencsénk volt, mert pont keresztbe kaptuk a vihart és pár kilométer alatt kijutottunk belőle. Hurrá legalább történt valami, mert a táj „unalmas” volt. Balra kő és homoksivatag, jobbra szintén egy sávban és utána óceán. Fúj, már másfél napja ezt nézzük. Végre elértünk egy olyan pontot, ahol az óceán viszonylag közel van hozzánk és félreálltunk, illetve bementünk egy placcra az óceán felé. Ott szépen megterítettünk és megreggeliztünk. Pazar volt a látvány, amint a képek is mutatják, háttérben az óceán, ülünk egy aknamező közepén és egy kismadár csiripel nekünk :) 

Nem kell aggódni, a part és az út közötti részen már nincs akna, csak az úttól balra :) legalábbis nekünk azt mondták. És lám tényleg nem volt, mert itt ülök és Nektek írok. Itt jól elidőztünk és már hasítottunk is tovább, mert ma átszeljük a Ráktérítőt! Utunk dél felé tartott a koordinátákból tudtuk, hol kéne keresnünk, de a gyengébbeknek egy tábla is mutatja. A táblát még az első Budapest-Bamako alkalmával állították és azóta ez magyarok zarándokhelye lett. Nézzük a NASA technikát a kocsikban, GPS hegyekben áll mindenkinél, nézzük a térképet, de sehogy nem találjuk azt a táblát. Közben több autó is érkezett és már vagy 8-an kerestük a táblát. Már indultunk tovább, amikor valaki beleszól a rádióba! „megtaláltuk, itt van a tábla! Gyertek délre a betonon!” Több se kellet, mint a szinkronúszó válogatott egy versenyen olyan egyszerre fordult meg az úton az összes autó és lám tényleg ott volt. Csak egy picit tévedtek azok akik letették a táblát. Mindenki tett a táblához valami kis ajándékot, hogy a Szahara vigyázzon rá. Mi is odatettük a magunk nyakba lógóját  :) és persze fotó hegyek jobbról, balról, oldalról, kocsival, nélküle,... 

Miután mindenki minden irányból elkészítette a saját fotóját, fertőtlenítettünk mindenki egészségére! Egy másik csapat, megkérdezte szeretnénk e egy a betonúttal párhuzamos földúton menni az esti táborig. Mondtuk jó indulhatunk. Az elején nem is volt baj, de kb. 20 km után olyan rossz minőségű lett az út, hogy vissza kellett fordulni, mert nem tudtunk tempot autózni és a sötét hamar jön. Úgyhogy fordultunk és mentünk vissza a betonútra. Mi elmondhatjuk magunkról, hogy egy nap 4-szer szeltük át a Ráktérítőt. Haladunk a határ felé cél az utolsó olcsó kút, ahol jól megtankolunk, meg a kannákat is megtöltjük. Csak érdekesség képen az üzemanyag litere 127 Ft körül van :) sötétben haladva az úton nagy fények meg villogás volt. Sajnos egy angol társunknak defektje lett és felborult. Szerencsére nem sérültek meg, de a kocsijuk az összetört eléggé. Mivel segíteni nem tudtunk továbbmentünk. Fél 10 körül értünk a kúthoz, ahol volt egy hotel, vagy motel, vagy nem tudom én mi és volt szabad szobája 5 euró/fő árért. Úgy döntött a társaság, hogy nem megünk tovább a határig, hanem itt maradunk. A határ kb. 70 km és sátrazni kéne. Utána úgyis sátrazás van 2 napig. Így maradtunk és elmentünk vacsizni a kút melletti étterembe ahol tadzsint ettünk. Ez valami csontos hús salátával. Finom volt csak kevés ezért rendeltünk még valami helyi halat, aztán fertőtlenítettünk. Estére már fáradtak voltunk ezért gondoltuk, majd reggel zuhanyozunk, és már aludtunk is.

2011.01.23. Marokkó-Mauritánia határátlépés

Korán kelés van, mert sietünk a határra. Szerettünk volna gyorsan zuhanyozni, de az angol wc és a zuhanyzó ajtaja le volt lakatolva. Keresem az embert akit recepciósnak nem neveznék, de ismeri az épületet. Mondom neki, hogy szeretnék zuhanyozni. Erre mondja:

-nem lehet.

-Miért nem?

-Nem lehet

-Jó, de miért?

-Be van zárva.

-Látom, de akkor miért nem nyitod ki?

-Azt nem lehet.

-Miért nem lehet?

-Mert nem.

Ezzel emberünk elfordult és elment. Hát király, még jó hogy zuhanyoztam tegnap reggel hideg vízzel. Akkor nincs más hátra mint előre, irány a határ. Bepakolva várunk Dórira és Janira, amikor megjelenik Jani, hogy van egy kis probléma. Dóri combjában van egy kullancs és ki kéne venni úgy, hogy a feje ne szakadjon bele. Még szerencse, hogy szponzorunk a Stihl által kapott kullancs kiszedő készlet nálam volt :) így egy pillanat alatt kiszedtem a vérszívót, lefertőtlenítettük és leragasztottuk. Most már minden készen állt tényleg az induláshoz és el is indultunk. Határon már kígyózik a sor. Sokan ott sátraztak az út mellett. Autó leállít, sétálunk előre, hogy mi a szitu. Közben kapunk egy rózsaszín papírt, hogy töltsük ki, mert kell a kiléptetéshez. Kitöltjük, maradék dirhamunkból veszünk vizet, nézzük a határt. Sorompó leengedve, katonák sétálnak, teáznak, húúúú de innék én is vagy 3 teát :) Várunk. Várjuk, hogy történjék valami. Lám csodát felemelkedik a sorompó és mondják, menjünk egy épülethez a rózsaszín papírral és az útlevéllel. Hurrá jókor voltunk jó helyen, beállunk a sorba és kb 20 perc alatt ellenőrzik az útlevelünket. Mehetünk a kocsihoz, mert be kell hajtani a területre. Gyors séta vissza és kezdtük elpakolni a még elöl maradt pálinkát :) Mauritániában alkoholtilalom van, mert a vallásuk nem engedi. Így jártak, de nekünk ugye más a vallásunk, meg hát a fertőtlenítés. Szóval pia elrejt, kocsiba bevágódunk és a hosszú sor mellett el a terepen. Bejutottunk a sorompó utáni területre, ahol a következő épületben az útlevél ellenőrzés ellenőrzését végezték és a belépéskor kapott autóregisztrációt törölték. Hurrá! Már csak egy ablak, természetesen egy másik épületben. Itt csak nem, de igen végre ellenőrzik az útlevelünket :) hát ez a kis móka kb. 2 órán át tartott. 

Sikerült Marokkóból kilépni :) irány a senki földje, ahol szemét, roncsautó, kiégett, szinte új, összetört autó van, itt-ott egy két teve, út az nincsen meg talán akna sincs. Irány Mauritánia. Határra be, első épület. Útlevél ellenőrzés :) ebben már jók vagyunk van némi tapasztalat a hátunk mögött, de ugye új ország, lehet itt más a szokás. Megnézik, írnak valamit egy papírra, kérnek egy fiche-t. Mi az a fiche? Erről még nem írtam, mert olyan természetes volt nekünk. Szóval az egy papírfecni, amit még otthon csináltam és rajta van a nevünk, szül.dátum, hely, útlevélszám, kiállítás ideje, kiállító hatóság, állampolgárság és a foglalkozásunk. Zoli szakács én pedig kertész vagyok :) azért, mert ezeket az embereket jobban kedvelik, mint az agyoniskolázottakat :) Szóval kapott az ember mindent és már mehettünk is tovább. 2.épület formanyomtatvány, autó papírjai, útlevél, kitölt, megnéz, pecsét mehetünk tovább, de szerencsére volt ott egy ember aki ugye segít kitölteni mindenkinek a papírokat és persze, hogy szereti a ropogós eurot :) legombol mindenkitől egy 5-öst. Mehetünk következő épület, útlevél ellenőrzés :) király még úgyse volt. Ült 3 ember egy szobában. Egy írja egy füzetbe az összes útlevél minden adatát meg persze az az autóét a másik kettő pedig sorba rakja és vonatoztattja azokat az asztalon. Na egyszer nem figyeltek és összekeverték a sorrendet. A két hülye elkezdett tetriszezni az útlevelekkel, hogy melyik jön a másik után. Legalább lekötötték magukat, míg a harmadik mint a gép körmölt. Végre ránk került a sor és már mehettünk is. Szerencsére a vám ellenőrzés elmaradt. Jó sokan voltunk és nem akartak bennünket szétszedni. Közben kaptuk a hírt, hogy senki ne menjen sehova, hanem irány egyből a tábor. Így sajnos kimaradt egy 119m-es hajóroncs vizit. Remélem lesz még alkalmam, ha nem is ekkorát, de valamilyent megnézni közelről. Váltottunk még pénzt, meg vettünk egy telefonkártyát. Mauritániában nincsen roaming, mert egyik magyar szolgáltatónak sincs szerződése. Táborba hamar beértünk és a bejáratnál mindjárt megállított Villám Géza, hogy filmet forgatnak és amikor int akkor menjünk be és felveszik :) celebek lettünk. Beértünk kipakoltunk, sátorállítás fertőtlenítéssel, reggeli-ebéd-vacsi készítés. Ja a határátkelés összesen kb. 5 óra volt és kb. 25-30 fok felhő nélkül. A tábor egy homokdűnékkel körbevett helyen volt, ahol nagy örömömre elmehettem bohóckodni a kocsival. Felraktuk az elejére Runnersék fedélzeti kameráját és már ment is a mutatvány :) Még segíteni is kellett, mert a szervezők lakóbusza elakadt a homokban, és úgy tele volt pakolva, hogy 2 autó kellett, a kihúzásához. Este jókat dumáltunk, és röhögtünk. Persze itt ugye nomád élet van, ezért amikor meglátsz egy embert lapáttal a kezében mindenki tudja hova készül :)

 

2011.01.24. B2 Beach

Sötétben kelünk, eligazítás után indulunk. 280 km várt ma ránk. Rögtön az elején terep. Közel 40 km-t tettünk meg itt ami alatt 3szor akadtunk el :) előkerült a lapát, homokvas, meg a csörlő :) Ha nem lendületből mentünk akkor olyan folyó homok volt alattunk, hogy nem tudtunk kijönni belőle. A baj az volt, hogy váltakozva volt éles köves rész és kis homokdűnék. A homokon leengedett kerékkel kell menni, a köveken meg keményre fújtakkal. Az luxus lett volna, hogy állandóan megállunk és kerék le, kerék fel. Így kockáztattunk és beakadtunk. Mondanom sem kell, hogy a rengeteg cucc amit cipelünk nem annyira előnyös. A terepen Margitnak felforrt a vize ezért úgy határoztunk, mihamarabb megkeressük a betonutat. Megálltunk egy nomád sátornál, ahol útbaigazítást kértünk. Persze valami számunkra érthetetlen nyelven beszéltek. De nagyon kedvesek voltak. Kézzel, lábbal elmutogattuk, hogy az utat keressük. Kemény activity volt, de időn belül megfejtették. Most ők jöttek és mi is kitaláltuk mit mutogatnak. A végén nagyon örültünk egymásnak és adtunk némi ajándékot a kedvességükért. A furcsa az volt, hogy amikor a papír térképet elővettük, halvány lila gőzük nem volt, hogy mi az a város amit keresünk és, hogy hol vagyunk. Szerintem az életbe nem volt még sehol az óceánparton és a legközelebbi falun kívül. A sikeres activity party után bevágódtunk a kocsiba és irány a betonozott út, ami kb. dél-keletre volt tőlünk. Hamar meg is találtuk és hasítottunk rendes úton egy halászfaluig, ahol le kellett menni a partra. Megálltunk útközben egy kútnál, hogy tankoljunk, de sajnos elfogyott a gázolaj. Azt mondták 3 körül lesz, de nem mondták melyik nap :) még jó, hogy van a kannában. Megtankoltunk onnan és ha már ott voltunk beültünk ebédelni. Finom csirke volt krumplival meg salátával. Mondjuk csirkét még sehol nem láttunk, de olyan volt a fazonja, meg az íze is. Mondanom sem kell, hogy utána természetesen fertőtlenítettünk :) Ezzel el is ment az idő 3-ig, persze tartálykocsi sehol, ezért elindultunk a falu felé. A lejárónál volt egy ember aki kannából árult gázolajat. Biztos ami biztos vettünk 2 kannával, de elrontottuk, mert nem kérdeztük meg előre, hogy mennyi lesz. Jó sokat fizettünk érte, de mindegy, ez van. Irány a beach! A falu szélénél megálltunk, hogy leengedjem a kerekemet, mert homokra megyünk. Ez kb. 10 perc és a faluban is észrevették a gyerekek, akik megrohamoztak bennünket. Össze vissza rohangáltak a kocsik között, hogy adjunk nekik ajándékot. Aranyos kisgyerekek voltak, de sajnos az erősebb kutya b...... elven élnek és nagyon erőszakosak. Bennünk csak a pénzt és az ajándékot látják. Persze adtunk nekik ezt, azt aztán indultunk. A part felé már páran úton voltak és kaptuk a hírt, hogy nem lehet elmenni a baechre. Olyan nincs! Bamako B2beach nélkül nincs. Néhány autót még indulás előtt megrángattunk a homokba és vártunk. Volt aki előre ment és mondta a rádióba a híreket. Az út első része rossz, de utána jó. Hurrá lehet menni. Volt ekkor már velünk 2 daihatsu ( nem tudom hogy írják :) ) akik szerettek volna eljönni, de nem tudtak a homokon átmenni. Dokiékkal megbeszéltük, hogy elvisszük őket, így a két autót mögénk kötöttük. Így autóztunk el az óceán partján közel 25 km-t. Nagyon hálásak voltak és pálinkával fejezték ki hálájukat, amit természetesen nem utasítottunk vissza :) Fantasztikus élmény volt és a látvány egyszerűen leírhatatlan. 

Ezt meg kell élni. Hiába csináltunk képeket filmet, ezt érezni kell. Miután beértünk a táborba Zolival gyorsan átöltöztünk ás irány az óceán! Olyan jót fürödtünk a naplementében és annyira szép volt az egész látkép, meg a sok élmény, hogy egész elérzékenyültem. Nagyon boldog voltam, hogy itt lehetek és hogy a Jóisten megadta nekem ezt a lehetőséget, hogy láthattam és megélhettem ezt a pillanatot. Most másnap délután van amikor e sorokat írom, de nehéz a szavakat keresni, hogy visszaadja amit megéltem. Persze csináltunk sok szép képet, meg videót, amit ha megnéztek talán könnyebb lesz elképzelni mi is történt. Este szalonnát, meg halat sütöttünk és jól befüstöltük magunkat a tűz mellett. Ernő hozott  magával eladásra is olyan leser pointert, amivel 3 km messzire el lehet „lőni”, illetve egy szóró fejjel „discozni” lehet. Szerintetek mennyi idő kellett nekünk, hogy elkezdjünk lézerkardozni a tök sötétben? Mókás volt és nagyon jót szórakoztunk rajta, meg a többiek is rajtunk. Az este és az éjszaka nagyon kellemes volt, szerencsére nem volt túl hideg. Az afrikai éjszaka sötétsége a csillagokkal és a holddal fantasztikus látványt nyújt.

2011.01.25. Nouakchott

Ma korán kelés volt, mert még dagály előtt fel akartunk jönni a partról. Reggelre minden tiszta víz volt. Köd lepel borított mindent, az óceán hullámzó hangja felette a hold az ezernyi csillaggal. Ez a kép fogadott bennünket 6 óra körül. Nem bírtam megállni és ahogy felkeltem nem pakolni kezdtem, hanem előkaptam az állványt és a fényképezőt. Semmi nem érdekelt csak a pillanat, ami gyorsan változik. Nehéz volt olyan képet csinálnom, ami visszaadhatja, de talán egy kis kocka megmarad. Ez megint egy olyan helyzet volt, ami szinte leírhatatlan, ezt látni, érezni és megélni kell.

Mire összeszedtük magunkat már pirkadni kezdett. Az indulás nem volt egyszerű, mert a nagy homokba Margit nagy feneke megült és beásta magát, ezért ki kellett rántani. Margit után jött Édua, akit szintén kirántottam. A többiek ki tudtak jönni, úgyhogy irány délre, hasíthatunk megint a parton. Felváltva volt ragyogó tisztaság és sűrű köd, amit a felkelő nap próbált feloszlatni. Időnkét sirályok raját zavartuk fel, akik csapatosan szálltak fel és köröztek felettünk. Mesés látvány és élmény volt.

Az esti kisautókkal is találkoztunk és mivel egyszerre értünk a halászfaluhoz, segítettünk nekik feljönni és átjönni a nagy homokon. Miután kiértünk a beton útra, megálltunk, hogy a kerekemet újra felfújjuk. Zolival megbeszéltük, hogy Ő vezet én pedig írok közben, hogy haladjon a történetünk, mert van némi lemaradásunk. A jó az, hogy amit akkor írtam, nem mentettem el és elveszett :) szerencsére csak egy fél nap története volt. Szépen jövünk Nouakchott ( mi csak pikacsunak hívjuk) felé, amikor Sipi belekiabál a cb-be „megállunk, megállunk!!! Hát rögvest megállt bennünk az ütő, hogy mi történhetett. Szerencsére semmi műszaki probléma, Édua él és virul, csak Bécinek volt egy kicsit eltorzulva az arca. Úgy szaladt, hogy 100-on 200-at :) Itt nem volt kecmec, olyan ez mint a halál, ha menni kell hát menni kell. Közben én nekiálltam kagylókat gyűjteni az út mentén. Nagyon szép és nagy darabok voltak. Nem tudom, hogy kerülhetett oda, mert a víztől vagy 3 km-re lehettünk. Elég rossz környék volt és szálloda sehol. Megkérdezzük, hol van és mondják, hogy a halpiac mellett. Köszi sokat segítettél és hol a halpiac? Kikanyarodunk és megyünk aztán majd ott. Jó elindulunk és valamilyen hátsó gondolatból kifolyólag megnéztem az itinerben a koordinátát. Persze el volt írva a mi kütyünkben. Ezeket a koordinátákat még otthon írtam be esténként/éjszakánként, hát tévedtem :) a jó koordinátán viszont megvolt a szálloda. Szerencsére volt még szabad szobája amit gyorsan ki is vettünk. Sürgős volt, mert Zoli és én is vágytunk már egy lapát nélküli produktumra :) melyet Zoli kezdet én folytattam és a tartályban nem volt víz. Na Laci most nagy szarban vagy, mert vödör sehol, anyag a helyén némi papírral lefedve. Mint aki jól végezte dolgát kijöttem és elindultam a recepcióra, hogy szóljak, van egy nagy problémám. Eljöttek megnézték, mondták jó majd megcsinálják. Nekem mindegy max. megfejeljük. Ember el mi derékig a kocsiban ki-be pakolászunk mindent, amikor szólnak a többiek, hogy itt az étteremben lehet finomat enni. Hurrá úgyis éhes vagyok. Gyorsan rendeltünk és míg vártunk megnéztük a partot, ami homokos, meleg és csúnya volt.

Kapitány halat ettünk, ami nagyon finomra sikeredett. Utána csendes pihenő, ami alatt Zoli pihent én meg ütöttem a billentyűt. Ezzel egész jól elvoltam, amikor szól a recepciós fazon, hogy véletlenül több szobát adtak ki és a Villám Gézának nincs szobája. Megbeszéltük, hogy akkor mi beköltözünk Sipiékhez és akkor felszabadul a szobánk, aminek úgysem jó a wc-je :) így is tettünk és kocsi összepakolás után átköltöztünk én vissza a kocsiba, mert ugye csak ott van töltőm. És írtam egszen fél 5ig, amikor ez a töltő is lefüstölt. Mentésem az szerencsére volt. De jó lenne, ha töltés is lenne, mert kell navigálni. Esti programként megcsináltam a szivargyújtókat, amiket a rossz töltő kinyomott és elkezdtem gondolkodni mit kéne átalakítani, hogy legyen laptop töltésem. Szerencsémre Janiék Panasonic laptopja eldobta magát és nem tudják használni, ezért felajánlotta, hogy vágjam szét annak a vezetékét és csináljam meg magamnak. Így tettem és köszönet érte. Erre mondta Jani, hogy inkább feláldozza, mint hogy Ők menjenek előre. És lám-lám ülök Éduában, mert ez van közelebb írom a kis szövegemet és emésztem a finom mexikói konzervet. Ho-ho, majd el felejtettem, hogy du. voltunk tankolni! A gázolajas rész még elment ( na itt már nem olyan olcsó), de Pista a Nivával benzint tankolt. Egy 20 literes kannát és a tankba kb. 12-14 litert. A kút kijelzője gyakorlatilag nem mutatott semmit, illetve csak néhány szegmenst. Mondta az ember, hogy fizessen 43.000,- helyi pénzt! Az kicsit sok! 100 euró 33.000 CFA. Számolgatunk és szerintünk kb 13-14 ezer lenne a megfelelő. Ekkor mondja az ember fizessünk 23.000-t bocs elszámolta. Mondom neki az is sok kap 12-t és kalap kabát. Az kevés neki, de mi odaadjuk. Erre mondja, adjunk 3 ezret még és akkor jók vagyunk. A végén adtunk neki még 2ezret és nagy gázzal eljöttünk. Holnap reggel indulunk Senegalba, Dakarba a rózsaszín tó partjára. A nyomkövetés újra élni fog.
Búcsúzóul még egy kép :)

Nouakchott jan. 25.

21:24 Telefonhívás Lacitól a műholdasról!
Tönkrement a laptop töltő vezetéke megint, úgyhogy egyelőre a gépben vannak az élmények. A hiba elhárításán már dolgoznak!
Ma korán keltek, mert még ki akartak jutni a B2 Beachről a dagály előtt. Sikerült is nekik, már fél 11 körül megérkeztek Nouakchottba. Egész napos strandolás (báhááááá - itt meg esik a hó!), halsütés, pihenés!
Azt mondta van net és 3runnersék már elküldték az útibeszámolókat, de eddig én még nem láttam a honlapjukon! Reméljük, hamarosan megjelenik, illetve megjavul a vezeték is és jönnek a beszámolók! Dióhéjban ennyi.
Reus

B2 Beach

Itt Reus jelentkezik ismét, friss híreim vannak a kalandorokról!

Tegnap (jan. 23.) ugye határt léptek, Marokkóból (Nyugat-Szahara) Mauritániába értek. Most se térerő, se nyomkövetés (legalábbis a Batta Bamakó (49) nyomkövetője nem működik - http://www.sipisti.hu/). Tegnap még a határról hívott Laci, aztán vett egy 10 egységes mauritán kártyát, arról is beszéltünk kicsit, de nem igazán tudja, mennyire elég még ez a 10 egység.

Ma (jan. 24.) a műholdasról hívott 20.56-kor a B2 Beachről! Fürdött az óceánban (oh), sátraznak, megrakták a tüzet, halat fognak sütni, szerintem buliznak!:) Azt mondta jól vannak (remélem, nem csak engem nyugtat:)), a gép is működik rendesen, bár ma volt homokban elakadás, lapátolás!:) Kb. 70-80 autó van a B2 Beachen. Sok dolga van még, mert másfél napi útibeszámolóval le van maradva és számításaik szerint holnap este lesz net, úgyhogy akkor majd bővebb infokat tudhatunk meg róluk! Sajnos Margit - http://www.3runners.hu/ - vize melegszik a homokban is, így az a cél, hogy mindhárom jármű eljusson Bamakóba kitérő terepezés nélkül (ez most Laci legnagyobb szívfájdalma:)). Hmmm... az enyém már kevésbé!:):):)
Akkor holnap várjuk a várhatóan eseményteli élménybeszámolót, puszil mindenkit és hiányoznak neki az itthoniak!:)

Marokkó IV.

2011.01.21. Bojdour

Tiznitben egy nagyon jót aludtunk, miután fertőtlenítettük magunkat. A szállodában csak mi voltunk. Reggel korán keltünk, mert hosszú út állt még előttünk, kb.850 km. Gyors reggeli után, sajnos vagy szerencsére a recepció mellett a hallban volt internet lehetőség és persze mindenki nekiállt gyorsan elküldeni, a már megírt beszámolóját. Ebből kifolyólag a gyors indulásnak lőttek, de nem baj, mert legalább adtunk magunkról hírt. A nagy lemaradás miatt sajnos a mai napra írt itiner terep részeit ki kell hagynunk :( Indulás után Legzira irányába haladtunk, megnézni a természet csodáját. Ez a hely az óceán partján van, ahol a hegy benyúlik a vízbe és alatta el lehet sétálni, vagy autózni. Éppen kezdődött a dagály, ezért a végére nem tudtunk kimenni, mert a víz visszafoglalta a partot. Azért egy kis szakaszon csapattunk kocsival, ami nagyon szép volt. Ezután semmit nem néztünk meg, hanem elkezdtük a kilométereket számolni. Hogy ne unatkozzunk, Margitnak megint elkezdett melegedni a vize és egy helyen ahol megálltunk segíteni egy másik társunknak (nekik a szervo olajuk folyt el), észrevettük, hogy szivárog kicsit a hűtő alja. Még szerencse, hogy kaptam Apától hűtő tömítőt így Margittal megitattuk és vártuk a csodát. Biztos ami sicher alapon kicseréltük még a hűtősapkát, hátha az is rossz. Hamarosan kiértünk a hegyekből és egyenes úton haladtunk tovább dél felé, ahol várt ránk Nyugat-Szahara. Margitnak kevés volt a lötyi és ugyanúgy melegedett, ezért kiálltunk egy kicsit, hadd hűljön és összekötöttük a kellemest a hasznossal. Bepótoltuk a reggeli fertőtlenítést :) Észrevettük, hogy margit levegő beömlője ki van szakadva! Gyorsjavítás szövetes szalaggal és gyerünk tovább. Az utunkat az óceán partján folytattuk kb 25m-es magasságban. Mivel Nyugat-Szaharában nagyon olcsó a gázolaj úgy számoltuk ki, hogy addig elérjünk. Mindenki tökéletesen kiszámolta a mennyiséget, kivéve mi :) Nem számoltunk azzal az aprócska dologgal, hogy 29 fok lesz és majd meg pusztulunk a kocsiban. Mivel egész nap ment a klíma, picivel többet evett és biza elfogyott. Nem vártuk meg, hogy teljesen üres legyen a tank, úgyhogy félreállunk és beállt mellém Édua. Éduának van egy kiegészítő tankja, amiben volt még hazai gázolaj és egy elektromos pumpával átszivattyúztunk egy kicsit (kb 5-6L). Ezzel aztán eljutottunk egy marokkói kútig, ahol biztos ami biztos 14 litert betöltöttünk. Na ez már elég volt. Persze felmerülhet a kérdés, hogy hol a kannám, amit vittem? Hát a csomagtartóba, de csak nem fogok feleslegesen cipelni 40l anyagot :), pláne a drágább változatból! Majd a Szaharában megtankolunk :) Hát így estünk át a képzeletbeli határon, és az első kútnál mindenki tankolt. Ahogy megálltunk, már jöttek is a gyerekek, hogy adjunk nekik petit cadeau-t. Nehéz közömbösen viselkedni ilyenkor, mert ha egynek adsz megrohamoznak a többiek és kinek adjak kinek ne. Végül az egyik szutykos kis gyereken megesett a szívem és adtam neki 4 db tollat, amit megköszönt és már szaladt is el. Erre persze rohamozni kezdett a másik 3, akiknek mutattam, hogy a társuknál van és akkor elkezdték kergetni. Gyorsan beültünk és elhúztunk. A nap kezdett lebukni és mivel már a szaharai pusztában vagyunk egy pillanat alatt korom sötét lett. Ilyenkor kapnak szerepet azok a lámpák, melyeket utólag rakunk még a kocsikra. Az afrikai íratlan szabály azt mondja ki, hogy az nyer akinek erősebb a fénye. Mivel semmit nem látni, nem szívesen kapcsolja le senki a reflektort, ami ugye azért tud zavarni. Na ilyenkor, ha valakire rávillantok akkor lekapcsolja. Persze volt olyan is aki úgy gondolta, hogy nem. Ekkor jött a retina égetés :) refi fel és autózunk. Persze emberünk ilyenkor rájön, hogy ostoba volt, de már késő. Így szépen elautózunk egymás mellett és mi átvilágítjuk emberünk agyát, mosolygunk egyet és haladunk tovább. Itt köszönném meg Lacinak és Pityunak a sok munkát amit ebbe a drága autóba fektettek és persze Apukámnak, hogy helyet biztosított a műhelybe :) A másik hasonló íratlan szabály, hogy a városi közlekedésben mindig annk van elsőbbsége, akinek hangosabb a dudája és nagyobb lendületben van. Szerencsére nálunk ezzel sincs gond :) így a városba nyomjuk a dudát és mivel a kocsink elején van teveszeletelő senki nem akar elénk jönni :) Ezt főként Marakkechben használtuk ki. Este 10 körül értünk be a célvárosba Boujdourba, ahol van összesen 4 hotel meg egy kemping. Végül hotel lett belőle, bár most már tudjuk a kemping jobb lett volna. Ott még netezni is tudtunk volna :( Szobánkban a falról omlott a vakolat, wc a folyosón a zuhanyzóval együtt. Persze angol wc-ről ne is álmodjon senki :) Így jártunk, viszont a nap fénypontjaként elmentünk vacsorázni egy jó teveburgert :) A biztonság kedvéért előtte fertőtlenítettünk és elindultunk helyet keresni. Hát az ÁNTSZ hasba szúrná magát, ha itt lenne :) Végül oda ültünk be ahol a legtöbben voltak és megrendeltük a magunk kis teveburgerét. Picit hiányzott belőle a fűszer, de alapjában finom volt. Buagett szerűségbe tettek grillezett darált teve húst kis salátával zöldséggel és adtak hozzá jó olajos sültkrumplit. Mindenki azt mondja, hogy fertőtlenítsük le a kezünket, ha hozzá érünk pénzhez, emberhez, … Szerinted? Naná, hogy csupasz kézzel rakta a salátát az ember :) nem számít, max le..... a bokánkat is :) Miközben eszegetünk, megjelent úgy 300 fiatal és elkezdett rohanni egyirányba. Kérdeztük a helyi embert mi történik, erre mondta nem tudja és legyintett egyet. Pont akkor jöttek szlovák csapattársak két nagy döggel, egy Hummerrel és egy Toyotával. Persze a tömeg egyből körülállta őket, hogy adjanak ajándékot. Erre a két szlovák gyerek nyomott egy kövér gázt és már spricceltek is szét az emberek :) aztán a tömeg eltűnt. Mi vissza a luxus hotelbe fertőtleníteni és aztán alvás. Fürdeni senkinek sem volt kedve így ma büdinapot tartottunk.

Képeket majd később, most sietünk, ill. nézzétek a társoldalakat.