Klip 1-2. rész

Végre elkészült az első összeállításunk, mely közel 350 képet tartalmaz. A videó készítése folyamatban van :)

ilyenek voltunk

Íme az első összeállítás kalandos utunkról

 

2011.02.01. Bamako-Casablanca-Milano-Budapest

A szálloda minibusza 31-én este 11-re jött értünk. Izgatottan vártuk mindannyian. Pár perc késéssel megérkezett és már pakoltuk is be a sok motyót, aminek nagy részét az én csomagjaim tettek ki. Mindenkinek volt egy utazótáskája és egy kézipoggyásza. Hát nekem ez kevés J volt még egy laptop táskám, egy fotós táskám, két dobozban hazahozandó dolgaim és egy doboz gyümölcs J Legalább biztosítottam mindenkinek a nevetés tárgyát. Szerencsére segítőkészek voltak a társaim, különben a fülemen is csomag lógott volna. Fél órás úttal megérkeztünk a reptérre, ahova nem lehet csak úgy bemenni! Az ajtó előtt egy értelmiségi katona megnézi az útleveleket. Keresi benne az országukba lépésünknek a helyét és idejét. Fel van háborodva, hogy nincs pecsét. Az lehetetlen, mondjuk, hiszen nem a zöld határon jöttünk. Visszakérem és elkezdem keresni. Persze megtaláltam és mutatom neki, hogy ez az. Nézegeti, aztán elhiszi és mindenkinek az útlevelében egy hasonlóan kinéző pecsétet keres. Nem volt bonyolult megtalálni, csak el kellett olvasni J lehet, hogy az volt a nehézsége. Megnyugvásképpen még elkérte a nemzetközi oltási könyvünket, de ez is kéznél volt, így kénytelen volt tovább engedni. Belépve az épületbe, már kígyózott a sor a pulthoz, ahol a beszállókártyát adják és a csomagokat viszik. Előtte ki kellett tölteni egy kilépő papírt. Megvártuk, míg összeomlik a számítógépes rendszer szinte már előttünk, majd újra indítják és kb. egy óra alatt már készen is voltunk. Közben Sipinek a fejére esett egy mini gekko, ami a fejéről valamelyik táskára, utána a földre és a kövön próbált eliszkolni. Vigyázni kellett, nehogy rálépjünk, annyira picike volt (max. 2 cm). Jöhet az útlevél ellenőrzés és vám vizsgálat. Sima ügy volt; itt kellett leadni a kilépő papírt, irány a kedvencem a motozás J folyadékot nem lehet felvinni, ezért magunkba erőltetjük a nálunk lévő szentkirályi vizet. Átsiklunk és bejutottunk a tranzitba. Már csak alig több mint egy óra van az indulásig. Lefekszünk/leülünk  a padra és próbálunk pihenni, beszélgetni, gondolkodni. Én a fekvő állapot mellett döntöttem és a szememet becsukva egyre csak jönnek a gondolatok. Az elmúlt 2 két eseményei egymás után. Szinte csak most búcsúztunk el szeretteinktől a Hősök terén és most Bamakoban várjuk, hogy felszálljon a gépünk. Annyi minden történt velünk az elmúlt időszakban, sok élmény, kaland és most hírtelen véget ér. Szinte fel sem fogjuk, hogy mi történt velünk, hogy tényleg megcsináltuk és eljutottunk autóval idáig. Viccelődve kérdeztük egymástól, hogy ha három mondatban össze kéne foglalni ezt az utazást, akkor mit mondanál? Viccesnek tűnik a dolog, de egyikünk sem tudott rá válaszolni és csak hebegtünk jobbra-balra. Nem is próbálom meg összefoglalni, mert nem lehet. A beszámolóink, amiket írtunk sok mindent visszaadnak, a fényképekkel és videókkal együtt. Sokáig fogunk még mesélni történeteket, sztorikat, amiket lehet, hogy le sem írtunk, de egyszer csak előjön belőlünk. Hát ilyen gondolatok kavarogtak bennem miközben elaludtam J A többiek ébresztgetnek, hogy menni kell végre, itt a gép. Elindulunk le a lépcsőn és kiérve az épületből kb. 50 méterre ott a gépünk, de busszal visznek oda. A buszra csak úgy szállhat fel az ember, ha előtte újra megmotozzák és a táskáit is átkutatják. Hogy mit kerestek nem tudom és kicsit értetlenül álltunk a dolog előtt, de hát kérem ez Afrika J itt minden megtörténhet. Végre a gépen ülünk és minden rendben, megkapjuk az engedélyt a felszálláshoz és 2 óra 5 perckor elhagyjuk Bamakot. Az út jó volt, kaptunk zoknit és szemtakarót mindjárt a felszállás után, amit egy csoki utas rögtön szájmaszknak fel is vett. Körülbelül fél óráig bírta így és utána le kellett vennie, mert nem kapott levegőt J A repülési magasságon kaptunk finom vacsit vagy reggelit vagy nem tudom minek mondjam a hajnali 3-kor hozott meleg ételt. Szóval finom meleg hamit hoztak, amit jóízűen megettünk és utána bevágtuk a szunyát. Casablancába még sötétben érkeztünk 4:56-kor és eléggé hideg volt a bamakoi hőséghez képest. Éljen a transit J alig hat óra szabadidőnk van indulásig. Itt hasonlóan a bamakoi várakozáshoz a székeken próbáltunk pihenni. Dórinak és nekem nem sikerült, ezért mi írtuk a lemaradásunkat egy ideig, aztán kezdtek nyitni az üzletek és elindultunk reggelizni, majd utána shoppingolni. Dóri és Jani hamar eltűntek. Később a Zarában találkoztam velük, ahol Dóri vadul túrta a sorokat, hátha talál még a téli kollekcióból valamit, amit magára tud venni, mert nagyon fázott. Szerencsére talált és nem lett belőle Afrikában kockára fagyott pingvin J Indulás előtt már mindenki friss és üde volt, Sipi meg is állapította, hogy milyen sok marokkói légitársaság gép van itt J Persze mert ez itt Marokkó J A gépünk pontosan indult, de erre már nem emlékszem, mert miután beültem a helyemre elaludtam és kb. repülési magasságon ébredtem az ebéd illatára. A felszállás valahogy kiesett.J Szép tiszta idő volt és mivel ablak mellett ültem, láttam búcsúképpen, ahogy elhagyjuk Afrika partjait. Csodaszép látvány volt a tükör sima tenger, háttérben az Atlasz domborulatai, néhány hajó, amik megtörik a víz egyenletességét. És a várva várt Európa! A spanyol tengerpart. Látszólag jó idő volt itt szintén sima volt a víz és a háttérben megjelentek Andalúzia hatalmas hegyvonulatai és a havas hegycsúcsok. A csúcsokon a hó ragyogott és csillogott a tisztaságtól. Még sosem láttam ilyet és lenyűgözött a látvány. Landolás előtt még aludtam egy kicsit. Érkezésünk után jöhetett az újabb várakozás a budapesti járatig. Itt nem a transitba mentünk, hanem ki a terminálra, mert a beszállókártyánk nem volt még meg és Sipiék jegyét még ki kellett fizetni. Jegy hamar meglett, de beszállókártyát csak indulás előtt 2 órával adnak. Irány az étterem és együnk egy jó olasz pizzát! Közben folyamatosan ellenőriztük, hogy találunk e ingyenes internet hálózatot, de nem jártunk sikerrel. Lassan eltelt ez az idő is és megkaptuk a beszállókártyát mehetünk végre a megszokott kis transitunkba. Hát, ez itt kérem már Európa a javából. Csillogó üzletek, roskadásig teli pultok és tele fehér emberrel J kezdett bennünket eltölteni a jó érzés, amit csak tetézett, hogy a gép, amire felszálltunk a 2 órás várakozás után, Malév gép volt és magyarul köszöntöttek bennünket! Nagyon jó érzés volt és picit már Magyarországon éreztük magunkat. Az utunk viszonylag rövid volt az előbbiekhez képest. Pontosan érkeztünk és izgatottan vártuk a csomagjainkat, amiket Milánóban még láttunk. Mindenkinek mindene megérkezett, még az én gyümölcsös dobozom is! Kicsit viseltes állapotban ugyan, de itt van. Mehetünk ki végre a szeretteinkhez, akik mindjárt az ajtó mögött vártak bennünket. Nagyon jó érzés volt újra karjaimban tartani Reust és megölelni Édesapámat. Cini és Bianka is boldogan ölelte újra Zolit és megismerhettük a többiek családtagjait is, akikről utunk és kalandunk során már sokat hallottunk. Cinitől kaptam egy gyönyörű ajándékot! A két hét alatt a három csapat összes írását tartalmazó füzetet! Nagyon jó olvasmány, esténként ezt böngészem J A búcsúzkodásra nem maradt nagyon idő, mindenki a saját családjával volt elfoglalva. Szinte csak intettünk egymásnak és már mentünk is a saját kis kuckónkba. Nagyon hideg volt -11! Egy nappal korábban 39 fokban a medencében hűsöltünk és most majd meg fagyunk. Azért nem kell sajnálni J túléltük a dolgot. Este a kipakolás elmaradt, még megnéztem az alvó gyerekeket, melyek látványa mindig is nagyon kedves volt számomra. Nyugtáztam a napot, hogy otthon végre otthon és fürdés után befészkelve magunkat, elaludtunk. Végre újra a saját ágyamban vagyok.

2011.01.31. Bamako

A tegnapi izgalmak és felfordulás miatti nem étkezésünk után kerül, amibe kerül irány reggelizni. Megérte, mert nagyon finom volt és még kakaót is csináltak nekem. Jól bereggeliztünk és elkezdtük a szobánkban a rengeteg dolgot csoportosítani és pakolni. Zolinak viszonylag egyszerűbb dolga volt, de nekem volt gondom bőven! Cb, emelő, kompresszor, szerszámok, tűzoltó készülék,… Jaj mit hova tegyek és csoportosítsak. Balról jobbra, majd jobbról balra, úgy éreztem egyre nagyobb kuplerájt csinálok és sehogy nem akar összeállni a kép. Aztán nagyon lassan összeállt először a fejemben, hogy mit hova kell raknom, hogy jó legyen. Hatalmas kupacok kezdtek kialakulni és kb. 3 óra alatt sikerült összeszednem mindent. 50 kilónyi mindenfélét levittem Szityunak, aki egy hatalmas utánfutóval jött Pestről és kb.12-13 nap múlva érkezik vissza. Némi készpénz összegért Ő hozza haza a dolgaim egy részét. Hurrá! Egy rész letudva, jöhet a poggyász  Még szerencse, hogy Dodi a nagyobb táskát adta oda, mert ez is határeset lett. Zoli egész nap rajtam röhögött, hogy táska, hátizsák, kisdoboz, nagyobb doboz, ki-be lezár, felnyit,… Aztán összeraktam majdnem mindent, amikorra kitaláltuk, hogy menjünk el bazározni kicsit. Sétáltunk egy háztömbnyit a tűző napon, de csak zöldségesekkel találkoztunk, semmi igazi bazár. Őszintén megmondom, nekem ez így jobb volt, mert elhatároztam, hogy hozok haza gyümölcsöt. Ezen persze megint mindenki a hasát fogta, hogy csak nekem van ennyi eszem, de nem baj, majd meg látjuk ki nevet a végén J Vettem kb 5 kilót, mangót, narancsot, papaját és kb 800 forintnak megfelelő helyi fityinget fizettem. Most már végre irány a medence, mert a szobában a légkondi mellett is meleg van, meg amúgy is egész nap pakoltunk kell egy kis lazulás.

Igen ám, de hol a fürdőnadrágom? Gondolkozom rendületlenül, amikor közlik velem a többiek, hogy ne erőltessem, mert nem áll jól. Vicces gyerekek, de nekik van fürdőnadrágjuk, nekem meg nincsen. Volt értelme a gondolkodásnak, mert már az egyik táskámat széttúrtam és nem találtam, de ekkor eszembe jutott, hogy kettőt is vittem magammal és mindkettőt elajándékoztam. Zoli szerencsére duplán hozott, így odaadta az egyiket, a szűkebbet, ami persze nagy volt rám, de hát ez van.  Semmi nem számít, nem divatbemutatóra készülünk. Irány a víz, ahol Zoli és Béci már előremenvén foglaltak helyet de ránk nem gondolván sört csak kettőt kértek. Sipivel nem volt más választásunk, egyből a bárpultnál kezdtünk és behoztuk a lemaradásunkat, majd ugyanezzel a lendülettel megrendeltük a következő kört is. A víz nagyon kellemes volt és úszni is jól esett, mert az utóbbi hetekben nem sok mozgásunk volt. Időnként sajnálva magunkat, hogy de rossz nekünk, mert nem tudunk mit csinálni és ezért tengetjük itt és így az életünket. 

Több se kellett megérkeztek délután az ipari felhasználásra alkalmas hölgyek és mi nem bírtuk megállni, hogy ne beszéljünk róluk. Hát szem nem maradt szárazon, annyit nevettünk és kihasználtuk a fényképezőgépem adta lehetőségeket, ha már úgyis ott volt mellettem. És hogy a szájunk se maradjon szárazon, a bárból hozott finom hideg sörrel hűsítettük magunkat. Bár próbáltam kontrolálni a dolgokat egy idő után kicsúszott a kezemből, mert én elmentem úszni és Béci megkaparintotta a fényképezőgépet teleobjektívvel együtt. Mindig rá kellett szólni, hogy a legalább a nyelvét húzza be. Miután kiszórakoztuk magunkat elindultunk felfelé, de ekkor Sipi észrevette, hogy az egyik ipari hölgynek kilóg a bimbije  és akkor persze le kellett fotóznom Sipit, hogy a háttérben ott volt a nőci is. Persze kibírtuk röhögés nélkül ezt a pár percet. Szobánk már csak egy volt a mienk, mert a többiből ki kellett költözni. Míg én zuhanyoztam, kedves barátaim az erkélyből, ami a medencére nézett, tovább stírölték a csajokat. Hamarosan rajtra készek lettünk és megkezdtük kalandos utunk utolsó hosszú menetét.

2011.01.30. Bamako

Isten éltesse Györgyöt sokáig szülinapján! Otthon majd fertőtlenítünk az egészségedre! Szobánk a Niger folyóra néz keleti irányba. A függönyt nem húztuk be így a felkelő nap első sugarai ébresztettek. Nem nagyon tudtam már aludni be voltam zsongva ettől a naptól. Reggelit nem kértünk, mert sokallottuk az árát és úgy döntöttünk majd veszünk valamit egy közért féleségben. Na ez rossz döntés volt most már tudjuk, mert olyan nincs. Én nem tudom hol vásárolnak ezek az emberek kenyeret, de semmi ilyen nem volt a környéken. Majd lesz valami alapon irány a kocsi, mert ki kell üríteni. Hálás feladat, mert ugye 2 hétig benne laktunk, és aki ismer tudja, hogy Apukámtól örökölve a bölcs gondolkodást  harcoló német alakulat is volt nálunk  Elkezdtük a rámolást, én a kocsinál Zoli pedig ingázva a szoba és autó között pakoltunk, pakoltunk, pakoltunk,… Azt hittem sosem lesz vége. Néhány dolgot kiraktam a motorháztetőre és már jöttek is a vevők és kezdődött a vad alkudozás  eleinte csak a tárgyakra és kezdetét vette egy nagyon hosszú és fárasztó nap tele „cigánykodással”. A nap végére mindenki boldogan, de kifacsarva rogyott le az étteremben a székére, de annál jobb ízűen ette a vacsoráját. Koccintottunk még mindenki sikerére és nyugodtan vártuk a lazító/összepakoló napot. Mivel a mai a hivatalos befutó napja, minden résztvevőt meghívtak egy nagy záró bulira. Négyen, Sipi, Béci, Pista, aki a Nivás csapat egyik tagja és szerénységem, elhatároztuk, hogy megnézzük ezt a bulit, miután a finom vacsorától új erőre kaptunk. Állítólag a másik szállodában van a buli, ahol a befutó is volt. Az ablakunkból látni, de azt mondták a helyi emberek, hogy sötétben ne nagyon erőltessük a sétát. Hívattunk egy taxit a recepción, 4-en bevágódtunk az ütött kopott verdába és megkezdtük a kb.700 méteres „álomutazást” Sipi persze elkezdte a tőle megszokott stílusban gondolatai és érzései közzétételét. A taxi műszaki állapotáról osztotta meg velünk az észrevételeit, amit persze nem volt nehéz észrevenni. A csapágyak, diffi, váltó, féltengelyek meglétéről már az első 100 méteren értesültünk, mert mindegyik olyan hangot adott, hogy az leírhatatlan. Aztán jött egy fekvőrendőr és szinte fékezés nélkül estünk keresztül rajta, mert a fék hatásfoka nem volt a toppon. Már csak egy kanyart kell túlélni és ott vagyunk. Kanyarodáskor a kerékbe kis híján beleért a sárvédő ív, mert kicsit le volt terhelve a hátsó ülés és a lengéscsillapító, hát… élvezet volt kiszállni belőle és nagyon boldogok voltunk, hogy túléltük. Akkor irány a buli! Rengeteg Bamakos autó a parkolóban, jó helyen vagyunk gondoltuk és bementünk a szállodába. Elkapunk egy helyi embert és kérdezzük, hogy hol van a Bamakos buli. Erre mondja a tag, hogy ő bizony semmilyen buliról nem tud, de figyelmünkbe ajánlja az éttermet és menjünk vacsorázni. Éhesek már nem voltunk, gyerünk tovább bulit keresni. Szállodából ki, nézelődünk, hallunk valami zenét, de az egy szemközti parkból jött , amit nem ismertünk és nem akartuk sötétbe megismerni. Gyors tanakodás után, úgy döntöttünk, hogy visszamegyünk a saját hotelünkbe. Persze volt ott egy taxis aki felajánlotta és mondta, hogy ott van a bamako buli. Szemünk felcsillant irány a kocsi, jöhet a második élményutazás. Nem részletezem a dolgot, de hasonló volt, mint az ide út. J Naná, hogy semmi buli nem volt, ezért bevetettük magunkat a bárba és megcsináltuk a magunk buliját J Elvégre ez az egész túra arról szólt, hogy hogyan éljük meg a velünk történteket, ez mindenkinek a saját „bulija”. Mi jól éltünk meg mindent és szinte mindenből kihoztuk a maximumot. Még lerángattuk Janit és Zolit a szobából ittunk egy sört, kibeszéltük a helyi ipari felhasználású „hölgyeket”, aztán elraktuk magunkat másnapra.

2011.01.30. Kayes-Diema-Bamako

A szálloda, amit találtunk nagyon jó volt. Légkondis szoba, tiszta és még a wc is működött, úgy, ahogy kell  Nagyon megörültünk neki, amikor megtaláltuk. Már elég sok Bamakos autó volt ott és csak reménykedtünk, hogy kapunk szállást. Szerencsére volt még szabad szobájuk, de elég nehéz volt megértetni a recepcióssal, mit is szeretnénk, mert csak franciául beszélt. Eddig nagyon hadilábon álltam a franciával, de most kicsit elgondolkodtam, hogy lehet, hogy Afrika miatt fogok elkezdeni franciául tanulni?! Na, majd meglátjuk. Időnként az angoltudásunkkal semmire sem mentünk , de valahogy bennünk van, hogy külföldön nem az anyanyelvünkön beszélünk. Hát itt időnként teljesen mindegy volt milyen nyelven szólal meg az ember, mert csak és kizárólag franciául beszéltek. Gyors felpakolás és hűvös sör nyitás, fertőtlenítéssel. Láttuk, hogy mások rendeltek a szálloda étteremében finomnak tűnő sült csirkét sült krumplival és elhatároztuk az lesz a mi vacsoránk is. Illetve, hogy ugyan olyat kérünk. Gyorsan megtelt a helység és pillanatok alatt olyan meleg lett, hogy szinte kibírhatatlan. A kinti hőmérséklet este 8-kor még 30 fok felett volt! Megrendeltünk 6 adagot  és vártunk, és vártunk, és vártunk. Eltelt 1 óra, eltelt a második is és nagy nehezen sikerült 3 adagot kicsikarni belőlük. Persze mondanom sem kell, hogy ehetetlen volt, így a maradék hármat már nem is kértük, hanem gyorsan fizettünk. Ők persze mondták, hogy most már mi kapjuk és nagyon finom lesz, de késő volt és fáradtak voltunk, ezért otthagytuk őket. Irány a kocsi, ahonnan előkerültek a finomabbnál finomabb ízek és a teraszon felmelegítve a szobában jóízűen megettük. Mint a jóllakott napközisek úgy néztünk ki a kis kanalunkkal, ahogy az ágy szélén ültünk és bután néztünk ki a fejünkből (értelmesen amúgy sem sikerül mindig). Reggel persze korán keltünk és indultunk Diemába, ahol egy angol hölgy él és egy missziósközpont szerűt üzemeltet. Az idei évben Mindenki neki gyűjtött és vitt ajándékot. Volt előttünk pár száz kilométer és nem akartunk a legnagyobb melegben autózni, meg persze Margitnak se lett volna az jó. Az út természetesen jó, rossz és katasztrofális minőségű volt  Nagyon korán elkezdett melegedni az idő, 9 órakor már 30 fok felett volt, amit Margit rögtön megérzett, ezért fél óránként, óránként megálltunk vizet ellenőrizni. Az egyik ilyen alkalommal hírtelen előrántottam a fényképezőmet, és mint a Nationel Geografic fotósa vetettem be magamat a bozótba madarakat fényképezni. A nagy meleg miatt természetesen a Pampalini sapkámba. Persze mindenki röhögött rajtam, de utána ugye elkérik a képeimet. Haladtunk tovább Diemába, de útközben még megálltunk több helyen ajándékot osztani. Az itinerben meg volt adva egy falu koordinátája, ahol nagyon várnak bennünket. ez közvetlenül az út mellett volt. Megálltunk és alig volt ott valaki. Kiszálltunk és elkezdtük turkálni a kocsit, hogy az ajándékok hozzáférhetőek legyenek. Egy perc sem telt el és ömlött ki a faluból a nép a kicsitől a felnőttig. Mindenki kiabált, hogy neki adjunk és pillanatok alatt hatalmas felfordulás lett. Úgy tolongott a tömeg, hogy a várva várt jó érzésünk, hogy adhatunk és segíthetünk, egy pillanat alatt szerte foszlott. Szerencsénkre megjelent a falu vezetője, aki tollat kért. Neki van tekintélye a faluban és ha rájuk szól az emberekre akkor picit visszább vesznek az agyaraikból. Sajnos miután megkapta a tollait megköszönte és elment, a káosz pedig visszajött pillanatok alatt. Még gyorsan utána kiabáltunk, hogy jöjjön vissza és két doboz ceruzát még a kezébe adtunk. Rohamos tempóban elkezdtük csukni az ajtókat és elporoltunk. Nagyon nem tetszett a dolog és megállapítottuk, hogy ha sokan vannak, akkor mint a csürhe úgy viselkednek. Azt találtam ki, hogy a falvak környékén szoktak sétálni gyerekek hárman, négyen és majd mellettük megállunk gyorsan kapnak ajándékot és megyünk tovább. a mi standard ajándékunk a baseball sapka volt, szép narancssárga színben  Stihl felirattal  Mindig tudták a többiek, hogy mi merre jártunk, mert mindenki boldogan virított benne. Többször megálltunk így az út szélén és sokkal jobb volt, mert türelmesen megvárták és többször is megköszönték. Boldog mosollyal, integetve búcsúztunk. Fehér fogaik csak úgy világítottak a szájukban. Egy óra körül megérkeztünk Diemába, ahol már összesereglett néhány gyerek a fogadtatásunkra. Volt egy elkülönített hely ahova az összes holmit bepakoltuk amit vittünk. Mivel utunkból már csak egy nap van hátra, megkezdtük készleteink kiürítését. Konzervek, fűszerek, serpenyő, gázfőző, szék, szőnyeg,… Kezdett hatalmas kupleráj uralkodni a kocsiban, de a gyerekektől csak csukott ajtónál lehetett pakolni, mert mindent vittek, amit értek. A sátrunkat és a matracunkat is úgy kellett visszaszerezni, mert már az ajándékos helységben volt. Lassanként megérkezett a teljes mezőny, mindenki elkezdett pakolni. egy angol házaspár az autóját hozta ajándéknak minden benne lévő felszereléssel! Leesett az állunk mikor hallottuk, de nagyon örültem neki, hogy milyen rendesek. Tiszteletünkre kecske valamit csináltak nekünk rizzsel. Nagyon finom volt! Miután mi jóllaktunk a maradék rizst nagy kondérokban kirakták a gyerekeknek, akik körbeguggolták és csupasz kézzel ették azt. Furcsa volt nagyon a látvány, de ilyen a kultúra. Nekik meg az a furcsa, hogy különböző segédeszközökkel eszünk. Volt két tam-tam dobos figura, akik nagyon jó ritmust ütöttek és a helyi lányok táncoltak rá (a fiúk örömére). Úgy tekertek a csajok, hogy tátott szájjal néztük őket, meg a feneküket  a vérükben van ez a ritmus és fantasztikus érzékkel csinálják. Pillanatok alatt party hangulat lett és mindenki élvezte a helyzetet. A helyiek azért, mert nekünk tetszett és ez jól esett nekik, a mi esetünket meg nem ragozom. Nagyon meleg volt és szállt a por, aludni csak sátorban lehetne ezért úgy döntöttünk, hogy elindulunk Bamakoba és nem várjuk meg a reggelt. A kocsi a tűző napon állt. Délután 6 órakor indultunk a külső hőmérő 56,5 fokot mutatott. Indulás után persze kezdett visszahűlni, de csak 39 fokig. Sötétben autózva, nagyon hosszúnak tűnt az út és 22:00-kor elértük a Bamako város tábláját. Bolyongtunk kicsit mire megtaláltuk a szállodát, ami meg volt adva az itinerben. Párszor eltévedtünk és olyan gettó részen mentünk keresztül, hogy még egyszer nem szívesen mennék arra, még nappal sem. Végre meglett a szálloda, gyorsan be a parkolóba és irány a recepció, vajon van e szabad szobájuk. Szerencsére volt és már a hallban is hűvös levegő fogadott. Kint még mindig 36 fok. Nem tudom nyáron milyen az időjárás, de lehet, hogy kihagynám a lehetőséget, hogy megnézzem. A szobában még koccintottunk a nagy alkalomra és kis idő múlva mindenki agyonlőtt vadként feküdt az ágyában. Az én fejemben kavarogtak a gondolatok, fáradt voltam, de mégsem tudtam kikapcsolni. Aztán jött a filmszakadás és mozdulatlan alvás.

Skype Bamakoból - jan. 31.

Este skype beszélgetésünk volt Lacival! :)
Irtó jó volt látni, Andris egyből rohant a monitor elé "szia Papázni"! Rajzolt Neki autót meg kereket és mutogatta bőszen a Papájának! Nenó is elkerült kisvártatva, de épp egy hiszti közepette csörgött be Laci, úgyhogy Ő elég nehezen oldódott fel! Ám a végére már Ő is mosolygott!
Vá, és félmeztelenül ült a szállodaszobában, megmutatta a kilátást, hááát pazar! Zöld növényzet (az meg hogy?), medence, háttérben a Niger folyó... Mellettem a hőmérő 30cm-re -3,5 fok kinti hőt mutatott és hosszúujjúban meg pulcsiban ülök itt.
Nagy gondjuk a fiúknak, hogy mit csináljanak a maradék 1,5l fertőtlenítőszerrel. Ez gondot okoz nekik????? Nem hiszem el! Hisz 5 fiú (meg egy lyány) lenne rá! No, kiváncsi vagyok végül mennyit hoznak haza, vagy hagynak ott.
Már várják a hazautat, csomagolnak rendületlenül, ottani idő szerint 11kor indulnak a reptérre! Húúúú ,de izgi, mi már nagyon várjuk Őket itthon, Nenó is szabadnapot kapott az oviból szerdára!:) Reméljük a gépek nem indulnak késve, poggyászok nem vesznek el a 2 átszállás alatt! Apropó, aki szeretné itthon elsőként üdvözölni Őket, azt várjuk a Ferihegy 2a-ra este 22.10re.
No, én elrakom magam mára; hosszú, de remélem, annyival örömtelibb lesz a holnapi nap!
Reus